Akik mindennap küzdenek magyarságukért

A főszervező Farkas Tünde, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma történelem szakos pedagógusa előrebocsátotta: a körútnak fontos tanulsága volt. De erről később.

– Az egész úgy indult, hogy szerettem volna eljutni a moldvai csángókhoz – idézte fel a kezdeteket Farkas Tünde. – Útitársakat kerestem magam mellé, végül összejött egy több, mint 30 fős csapat. Felvettem a kapcsolatot egy erdélyi idegenvezetővel, aki Erdélyben kalauzolta a csapatot, egy lészpedi úr pedig a moldvai részen.

Itt megismerkedtünk a csángók életével, családok fogadtak minket, kirándulást szerveztek nekünk, nagyon szép élményekkel tértünk haza. Mindenki azt akarta: menjünk még – az én szívemhez pedig amúgy is mindig közel állt a határon túli magyarság, és sikerült rávennem a csapatot arra (nem volt nehéz…), hogy keressük fel a többi határon túli magyarlakta területet is. Nyilván, Horvátország, Szlovénia és Ausztria kihullt, hiszen ezek annyira közeliek, hogy szinte már mindenki járt a magyarlakta területeken egyénileg, vagy családdal.

Ennek okán Farkas Tündéék következő útja a Délvidékre, Vajdaságba vezetett, ahol Tari István költő volt az „idegenvezető”. A programokat is ő állította össze, ennek keretében ellátogattak a Vajdaság legdélibb magyarlakta településére, Székelykevére. Ennek az az érdekessége, hogy a 19. században székelyek települtek be a községbe Erdélyből.

– A községet 80 százalékban magyarok lakják, itt is családok voltak a vendéglátóink – folytatta a pedagógus. – De természetesen, a környéket is felkerestük, Óbecsén az irodalmi életet térképeztük fel, megismerkedtünk ottani magyar csoportok, alapítványok munkájával. Nagy beszélgetésekben volt részünk, sokat gyarapodtunk.

Harmadik útjuk Felvidékre vitt, annak is a kevésbé látogatott részére, Kassára, Rozsnyóra, Eperjesre.

– A Tátrában szálltunk meg, s ellátogattunk Krakkóba is, mert ott is található magyar vonatkozás szép számmal – jelezte Farkas Tünde. – Itt Brogyányi Mihály pozsonyi helytörténész vezetett minket, aki minden olyan apróságot megmutatott, amiket egyébként egy hagyományos út során nem lát az ember.

A negyedik úticél Kárpátalja volt, ahol idén jártak.

– Ezúttal is a falusi turizmust választottuk, aminek megvan az az előnye, hogy a turista megismerkedhet a helyiek mindennapjaival, életmódjával, problémáikkal – árulta el. – A mi házigazdánkról például megtudtuk, hogy csupán 10 ezer forintos nyugdíja van, ezért igyekszik minden bevételi lehetőséget megragadni a vendégfogadástól a lekvár- és pálinkafőzésig. Ez egyébként általános arrafelé, nagy a szegénység. Ha utat akarnak építeni, össze kell fogniuk a környék önkormányzatainak, mert az állam nagyon elhanyagolja azt a területet, lévén periféria. Az utcai lámpákban az emberek maguk cserélik ki az égőket, ha netán elromlik valamelyik. A fiatalok és általában a férfiak nagy része külföldre megy dolgozni, illetve részben így próbálnak menekülni a háború, a sorozás elől. Beregszász környékén jártunk, ahol színmagyar települések vannak. Egymás között házasodnak, nem hajlandók ukrán idő szerint állítani az órájukat, hanem csak a magyar időhöz igazítják, tehát nagyon következetesen őrzik az identitásukat, amit persze, nem néz jó szemmel a nacionalista vonásokat mutató kormány – mondta el Farkas Tünde, utalva az ukrán hatalom nemzetiségi iskolákat veszélyeztető intézkedéseire.

A pedagógus hozzáfűzte: az utazás keretében felkeresték a szintén ritkán látogatott Partium-ot is, jártak Máramaroson, Szatmárban.

– Amikor átléptünk Romániába, mintha Nyugat-Európába érkeztünk volna, Kárpátaljával ellentétben jók az utak, gondozottak a közterületek – szögezte le Farkas Tünde, aki kérdésünkre azt válaszolta: a Kárpát-medencei körút legfontosabb tanulsága mindenki számára az volt, hogy mit jelent kisebbségben élni magyarként.

– Ez kőkemény kihívás ott, ahol erősek az asszimilációs törekvések – árulta el Farkas Tünde. – Kárpátalja ilyen. Hihetetlen, de a legjobb a helyzet a Vajdaságban. A szerb kormány fejleszti a nemzetiségi iskolákat és odafigyel a kisebbségek jogaira. A csángók bajban vannak, ott erős az asszimiláció, de azt hangsúlyoznám, hogy Romániában sem az országos politikával vannak gondok, hanem a helyi kiskirályokkal...