Trombitaverseny

2017.11.20. 07:45

„Énekeljetek a hangszeren!” – Trombitaverseny Zalaegerszegen

A hét végén került sor a XIV. Országos Lubik Imre zeneiskolai trombitaversenyre, melyet hagyományosan a megyeszékhelyi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola szervez a szakminisztérium, a város és a zeneszerető vállalkozók támogatásával.

Arany Horváth Zsuzsa

Zalai versenyzők és tanáraik: Vanyó Karsa, Kéthelyi Gergely és Tatár Ádám, mögöttük Kéthelyi Kornél Imre és Tatár Csaba Fotó: Pezzetta Umberto

A csütörtök esti nyitóhangverseny után pénteken-szombaton 41 zeneiskola növendéke 4 korcsoportban mutatta be tudását a kötelező és a szabadon választott zenemű révén a dr. Hontvári Csaba trombitaművész vezette zsűri előtt. Az eredményhirdetésre vasárnap délelőtt került sor a hangversenyteremben. Először Győrffyné Könczöl Tímea, az egerszegi zeneiskola igazgatója nyújtott át minden versenyzőnek emléklapot, majd dr. Hontvári Csaba zsűrielnök értékelte a nemes vetélkedést. Elmondta, a trombita ősi hangszer előddel dicsekedhet, ami nem más, mint az ókori görög harcok és olimpiák során katonai hangszerként használt salpinx, az egyenes kürt. A művész úgy vélte, a zenei versenyekre nagy szükség van, amelyeknek a XVIII. századi párizsi dalversenyek adtak formát. Akkor jó a hangszerek megszólaltatása, ha a zenész az emberi hanghoz hasonlatos varázslatos hangzást ér el, úgy, hogy a kottahűség mellett, s persze kívülről játszva, újrateremti az alkotóban, a zeneszerzőben a megírás során kavargó érzelmeket. Ekkor éri el, hogy a hallgatósága gazdagabb legyen a végén, mint amikor belépett a koncertterembe. Arra intette a versenyzőket, a magas technikai tudás elsajátítása mellett ismerjék meg a szerzőket, a korokat, s a hangszerrel, mint tárggyal való párbeszéd során sajátos zenei gondolkodást közvetítsenek. Mindezek közös tanulására alkalmas a zenei vetélkedés.

Zalai versenyzők és tanáraik: Vanyó Karsa, Kéthelyi Gergely és Tatár Ádám, mögöttük Kéthelyi Kornél Imre és Tatár Csaba
Fotó: Pezzetta Umberto

A négy korcsoportban több 1., 2., 3. és különdíjat osztottak ki, így összesen 38, a 2000-es években született trombitás vihette haza a gálakoncerttel záruló Lubik-verseny elismerését, amihez számos felajánlott ajándék társult. A zalai növendékeket ezúttal a nagykanizsai zeneiskola képviselte, ők mindannyian kaptak díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában