Vakáció

2018.06.24. 11:30

(Egy)nyári kalandok: hol táborozzon a gyermek?

A tankönyveken több mint 70 napig biztosan nem lesz szamárfül. Kevés diáknak jut eszébe az elkövetkezendő hetekben a fejtágítás.

Szabó Zsófia

Vannak olyan diákok, mint Födő Emma Sára, Vigh Réka, Kovács Virág, akik a nyarat annak szentelik, hogy konyhatündér váljon belőlük tanévkezdésre. A lányok a kanizsai Thúry György Szakképző Iskolában kezdték a vakációt, a Keri Konyhafőnök junior táborban, ahol a szakácsművészet rejtelmeiben mélyedtek el, Varga Tünde tanár (jobbról) segítségével

Kevés kivételtől eltekintve a lurkók most sokkal inkább azon „agyalnak”, mivel tölthetnék a nyári, (diáknak, tanárnak is...) jól megérdemelt vakációt.

A nagyobbacska nebulók, olykor a szülők „bánatára”, önállósítják magukat. Bár a mondás azt tartja, kis gyerek kis gond, míg a nagy kölyök nagy gond. Azonban utóbbi korosztály nagyobb része már nem szorul állandó felügyeletre. Míg a kisebbekre elkel az óvó tekintet, amit tanév során a pedagógusok és a szülők váltott műszakban végeztek.

Vannak olyan diákok, mint Födő Emma Sára, Vigh Réka, Kovács Virág, akik a nyarat annak szentelik, hogy konyhatündér váljon belőlük tanévkezdésre. A lányok a kanizsai Thúry György Szakképző Iskolában kezdték a vakációt, a Keri Konyhafőnök junior táborban, ahol a szakácsművészet rejtelmeiben mélyedtek el, Varga Tünde tanár (jobbról) segítségével Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Most viszont az „ősökre” hárul a felügyelet logisztikája. Kevés szülő tud napközben a munka miatt a gyerekével lenni. Ilyenkor jön jól a bevállalós nagyi, papi, ha van. Vagy nagytesó, aki ideiglenes őrként teljesít szolgálatot öcsi, hugi mellett. Ha a rokonság bátor, akár bátyus, nénje, keresztszülő is lehet alkalmi bébiszitter.

Nyári táborok

Azonban opció lehet még a „kisebbek” felügyeletére, pár napig, egy hétig, egy szuperjó nyári tábor. Ahol nemcsak vigyáznak a nebulókra, hanem arról is gondoskodnak, hogy millió élménnyel gazdagodjanak.

Kínálatból valóban nincs hiány: túlélőtábor, vadásztábor, szakácstábor, nomádtábor... Végeláthatlan a sor. Ahogy az ellátási díjak is, mert a pár ezres összegtől akár a több százezer forintos, luxusúttal majdnem egyenértékű pénzbe is kerülhet, ha a gyereket nyaralni, kalandozni küldjük.

Szerencsére vannak olyan kormányzati programok, mint az Erzsébet-táborok, ahol azok a gyerekek is élményekhez juthatnak, akik anyagilag nincsenek könnyű helyzetben. Különböző projektek is léteznek, amik a nehéz sorsú lurkók nyaralását támogatják. A nagykanizsai tankerület nemrég jelentős összeget nyert egy projekt révén, amelynek köszönhetően 5000 gyerek élvezheti élménydús programok révén a nyár szépségeit.

Mert bizony, a vakáció épp’ erre jó a diákoknak (és persze a tanároknak...), hogy feltankoljanak energiával az őszi tanévkezdésre. Azonban mi a helyes döntés a szülők részéről? Küldjék-e táborba a gyereket vagy sem? Hagyják, hogy azt csináljon, amit szeretne? Vagy a „nagyok” döntsenek a picik helyett, mi nekik a jó? Erre is megpróbáltunk választ találni, szakemberek, szülők és gyerekek segítségével.

- Fontos, hogy a gyerekek kötöttségek nélkül tudjanak elmerülni a nyár adta tevékenységekben. Ne úgy éljék meg a vakációt, mintha iskolában lennének – ezt mondta Lugosi Alexandra pszichológus, a SOTE Gyermek klinikai és mentálhigiéniai szak-pszichológus szakképzésének másodéves hallgatója. – Szünidőben lazíthatnak a hétköznapi szokásokon, alhatnak többet, nézhetnek este filmet. A vakáció idején az „ehhez lenne kedvem” dolgokból legyen több, de azért maradjon fenn a napi ritmus. Tulajdonképpen mindennek a kulcsa az egyensúly megtalálása és megtartása – vélekedett a szakember. Hangsúlyozta: a pihenés mindenképp kerüljön náluk középpontba, emellett a szülők arra is figyeljenek, hogy lehetőségeikhez mérten minél több időt töltsenek a gyermekeikkel, lehetőleg a szabadban.

Alkotótábor a modern időkben. Nem faházakat építenek a fiatalok. Ha a helyzet úgy hozza, akár robotot is, mint a PEN kanizsai kampuszának táborában Molnár Balázs (balról), Bozsits Márk, Novotny Sebestyén, Czene Gábor. A diákoknak dr. Jaskó Szilárd egyetemi docens segített a munkában (hátul). A megfelelő programozás után, ami szintén a középiskolás ifjak feladata, a robot rajzolni is tud Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

- A táboroztatás is egy remek lehetőség lehet a fiatalok tartalmas vakációjának – folytatta Lugosi Alexandra. – A táborok megtanítják gyermekeinket különböző helyzetekhez, személyekhez való alkalmazkodásra, növelik a szociális készségeiket, fejlesztik a társas kapcsolataikat. Egy tábor kiválasztásánál fontos, hogy a gyermek mit szeretne. Gyakorta fordul elő, hogy rosszabb bizonyítvány hazavitelével inkább tanulmányi táborokba íratják a gyermekeket, ahol ismét teljesítményhelyzetbe helyezik őket. Fontos, hogy a tábor összhangban legyen a gyermek elképzeléseivel, hobbijával, érdeklődési körével. A gyermek ne felesleges időt töltsön el, hanem minőségi fejlődésen is essen át. Mindenképpen gyermekünk elvárásait helyezzük előtérbe, hogy jól érezze magát a helyzetben, és ne kényszerítsük bele olyan szituációkba, amik a saját elvárásainknak felelnek meg az övék helyett.

A pihenés is kell

A gyermekek pihenését tartsuk minden esetben szem előtt – a pszichológuséhoz hasonló véleménye van a tartalmas, nyári vakációról Istiván Krisztina pedagógusnak is, aki elöljáróban megjegyezte: sok teher nehezedik a nebulókra a tanév során, így nekik is kell a feltöltődés, hogy újult erővel tudják folytatni a tanulást szeptemberben.

- Beszéljük meg a gyerkőccel, mihez lenne kedve, hova szeretne menni – folytatta a pedagógus. – Életkorának és érdeklődési körének megfelelő legyen a program, fejlessze a képességeit, úgy, hogy, játékos és szakszerű legyen. A legjobb választás mindig az arany középút – emelte ki Istiván Krisztina.

Kovács család

A kanizsai Kovács családban két kamasz, a 12 éves Attila és a 14 éves Nikolett élvezi az iskolamentes időszakot. Szüleik, Attila és Erzsébet gondoskodnak arról, hogy ne csak tengjenek-lengjenek csemetéik.

- Mivel dolgoznunk kell, nem járhatunk mindig a nyomukban -mondta az édes-anya. – Sok időt töltenek falun a nagyszülőknél és a rokonoknál, de természetesen közös családi nyaralásra együtt megyünk. Kortársaikkal is bőven töltenek együtt időt. Mindketten sportolnak, két hétig „ottalvós” edzőtáborban lesznek, ahol az aktív pihenés kapja a főszerepet. Nem kötelezzük őket semmire, amihez nincs kedvük, nyáron semmiképp – mosolygott az anyuka. – Megbeszéltük velük azt is, szeretnének-e táborba menni. Azt mondták, idén is örömmel mennek, mert hiába van szigorú házirend, azért bulikból sincs hiány – így Erzsébet.

Vannak olyan lurkók, akik családi kupaktanácson, közösen „vitatták” meg korábban, mivel, hogyan töltenék a nyarat. Mindezt tojáshabolás, zöldségaprítás közben mesélte három ifjú hölgy, Födő Emma Sára, Vigh Réka, Kovács Virág, a kanizsai Thúry iskolában. A leányzók konyhafőnöktáborban kezdték a nyarat, ahol főzni, sütni is tanítják őket. Emellett, mint Nagy-Péterfi Rita szervező elmondta, rendhagyó pályaorientáció révén a szakács, a felszolgáló, a cukrász szakmák felé is terelgetik őket.

- Egyikünk sem először van táborban – csacsogták a tizenéves csajok. – Bár főzősben még nem voltunk. Nem szeretünk unatkozni nyáron, ezért tök jó, hogy mehetünk ide-oda. Ám a családi nyaralás sem marad el. Balaton és a tengerpart még vár ránk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában