Egy diagnózis mindent megváltoztatott Balogh Attila és családja életében

Az üvegezett veranda párkányáról tucatnyi csokimikulás kémleli a szürke felhők alatt elterülő tájat. A szántások szabályosan húzott barázdáin túl, a sötétedő erdő szélén az Árpád-kori templom fehér falai világítanak. Klasszikus formájú, két utcai ablakos, sátortetős falusi házban járunk Böde szélén, a majorban.

– A nagybátyámé volt, mi csak albérletben lakunk itt – fogad Benkő Katalin, s mögötte felbukkan a mosolygós, másfél éves Léna, aki a következő percekben igyekszik magára felhívni a figyelmet, láthatóan kihasználja, hogy nővére, Mirjam óvodában van. A félhomályos szobában vöröses fény játszik, a kandallóban izzó hasábokból dől a forróság. A fiatalasszony párjával, Balogh Attilával beszél az életükről.

Gazdálkodnak, korábban harminc, most nyolc hektár földet művelnek, anyadisznókat nevelnek, mindezt persze a munkahelyük mellett. A fiatalasszony a kislány születése előtt minőségellenőr volt a Flexben, a fakitermelői végzettségű férfi pedig egy vállalkozásnál dolgozott. Úgy tervezték, hogy Attila szülőfalujában, Dobronhegyen építkeznek. Nem akartak kölcsönt felvenni, ezért évekig gyűjtögették az építkezéshez való anyagokat, sok fával gondolták el, amely a családi birtokon bővében van, ugyanis különleges házat álmodtak meg maguknak.

Tavaly szeptemberben fogtak hozzá az 50 négyzetméteres házikó építésének, persze a barátok is segítettek. A falakat tűzifából, akácból rakták, de nem akárhogy, a kuglira fűrészelt hasábok, akár a téglák, kerültek egymásra, kívülről látszanak a törzsek körei. A belső válaszfalak is fából készültek, és amit lehetett, maguk készítettek vagy teremtettek elő, a tető cserepeit Attila egy ház bontásakor kapta a munkájáért cserébe.

– Úgy terveztük, hogy idén karácsonykor költözünk be, de húsvétkor minden megváltozott. Nagyszombat volt, rosszul lettem, bementem a kórházba. Először azt gondolták, gyomorvérzésem van, a vizsgálatok után hazaengedtek. Egy hét múlva újra rosszul lettem, megint kórházba kerültem, akkor derült ki, hogy rosszindulatú vastagbéldaganatom van, már elzáródást okozott – idézte fel Balogh Attila.

Műtét, kemoterápia következett, tizenkét kezelést írtak elő, az utolsó kettőt már nem kaphatta meg, mert nem bírta a szervezete. Az utókontroll viszont már áttétekről adott számot, ezért újabb kezelések várnak a 40 éves férfira, aki párjával már csak álmodni mer a házikóról.

– Szerettünk volna karácsonykor költözni – ismétli meg, aztán kis szünet után folytatja: – Nem is vagyunk messze a céltól, a belső festés, az aljzat burkolása hiányzik, meg a fürdőszobát kellene elkészíteni, és kiásni a derítőt – sorolja. – Pénz se sok kellene, és megcsinálnánk magunk is, de nagyon elment az erőm, harminc kilóval vagyok kevesebb, mint a betegség előtt. Tudom, a 170 centihez a 110 kiló sok volt, de nem így terveztem a fogyást – fut át röpke mosoly az arcán. – A betegség miatt rokkantnyugdíjas lettem, és minden megváltozott az életünkben, a gyógyszerek és táplálékkiegészítők havonta tízezrekbe kerülnek, a rendszeres bevételünk pedig alig 180 ezer forint – tesz gyors számvetést, aztán hosszasan hallgat, Léna csacsogása tölti be a szobát. Attila nézi a kislányt, aztán felemeli tekintetét és megszólal: – Talán lesz segítségünk, nagyon bízom benne és a gyógyulásomban is, mert fel akarom nevelni a lányaimat…