Hastánc

2017.10.22. 19:30

Csinos nők bűvöletében – Kerek jubileumot ünnepelt a Westoriental Hastáncfesztivál

Országos hírű fesztivállá nőtte ki magát a kezdetben hastánctalálkozónak indult Westoriental Hastáncfesztivál.

Jóna István

Az idei alkalom már 10. volt a sorban, amire az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők. A Keresztury VMK nagytermében és az aulában is varázslatos keleti hangulat várta a rendezvényre érkezőket. Nemesházi Bernadett, művésznevén Nasreen, a Zalaegerszegi Hastánc Egyesület vezetője és a rendezvény főszervezője elmondta, hogy büszke arra, amivé lett ez a fesztivál:

-Tíz évvel ezelőtt, amikor megálmodtuk ezt a programot, a Nyugat-Dunántúl hastáncos közösségeit szerettük volna összehozni egy estére. A kezdeti szárnypróbálgatásunk az évek során országosan is jegyzett versennyé vált, a hastánc igazi ünnepévé-emlékezett vissza Bernadett.

 

Az idén 82 versenyszám, 44 szóló és 38 csoportos nevezés érkezett a versenyre, többek között Sümegről, Hédervárról, Budapestről, Vépről, Nagykölkedről, Somogyaszalóról, Dunaújvárosról, Kaposvárról, Mosonmagyaróvárról, Székesfehérvárról, Pécsről, Bükről, Szegedről, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Bakról és a megyeszékhelyről. A táncosokat nemzetközileg is elismert zsűri minősítette. Itt volt Székely Maya és Varga Alexandra, akik évek óta zsűrizik a Westoriental produkcióit, valamint Wollner Márta Shaba, akik az első lépéseknél segédkezett az egerszegi szervezőknek. Vitális Annát, a hastánc nagyasszonyának nevezik, mivel 1988-ban elsőként mutatta be az orientális táncot hazánkban. A hastáncvilág egyik legismertebb hazai és nemzetközi képviselője Schäfer Katalin, aki szinte a kezdetektől résztvevője a fesztiválnak. Az új zsűritag Bartos Noémi volt, aki nem csak táncolja, hanem a többiekhez hasonlóan oktatja is a hastáncot.

A 10. jubileumi Westoriental Hastáncfesztivál versenyprogramját szombaton délelőtt a gyermek és tini korosztály szóló és csoportos produkciói indították, ahol sok széles mosolyú és csillogó szemű fiatal mutatta be tánctudását. A fesztivál egyik különlegessége a kora délutáni gálaműsor volt, ahol a zsűri mellett a házigazda Ezer Rózsa Kertje hastánccsoport és a tavalyi Fehér Rózsa Díjat nyerő Kiss Aletta mutatták be táncukkal, mit jelent számukra a hastánc. A rendezvényt Balaicz Zoltáné nyitotta meg.

A fantasztikus gála után nem volt megállás és a késő estébe nyúlva láthattuk az amatőr, félprofi és profi kategóriáknak szóló és csoportos produkcióit, amit a zsűri arany, ezüst és bronzminősítéssel díjazott. Minden kategóriában győzteseket is hirdettek és a verseny végén közönségdíjakat is átadtak, amelyeket Horváth Beáta és a Jáde Trió kapta a nézők szavazatai alapján. A Westoriental Hastáncfesztivál kiemelt díját, a Fehér Rózsa vándordíjat a zsűri által kiválasztott, legjobb táncos vihette haza, aki idén a szegedi F. Daróczi Krisztina lett. A kétnapos rendezvény vasárnap hat órás hastánc maratonnal és workshopokkal folytatódott, ahol a résztvevők nagyon sok új technikát tanulhattak, valamint a jelenlegi technikátokat is csiszolhatták a neves oktatók irányításával.

Annyi bizonyos, hogy a jubileumi fesztivál is bebizonyította és megerősítette, a hastánc folyamatosan jelen van a mindennapokban és továbbra is azt sugallja a művelői által, hogy jó nőnek lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában