Beszprémy Katalin: „A népművészek kiestek a rendszerből”

Erről is beszélt érdeklődésünkre Beszprémy Katalin, akivel a gébárti Kézművesek Háza és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület 35 éves jubileumán találkoztunk.

– Egészen más a népművészet két ága, a zene és a tánc, illetve a kézművesség helyzete – kezdte a Hagyományok Háza népművészeti módszertani műhelyének tárvezetője. – A néptáncot, népzenét lehet művészeti iskolákban tanítani, sőt ezeket a műfajokat felsőfokú tanintézetekben is oktatják. Régebben a népi kézművességet is tanították iskolákban, de amikor elkezdődött a finanszírozás korlátozásával összefüggő szakfelügyeleti felülvizsgálat 15 évvel ezelőtt, olyan szabályt hoztak, hogy csak felsőfokú szakképesítéssel lehet a művészeti alapiskolákban tanítani. Ekkor estek ki a népművészek a rendszerből, mert a legtöbbnek nem volt diplomája, „csak” szakmai hozzáértése. Így fordulhatott elő, hogy az, aki a népművészet mestere volt, nem taníthatta azt, amihez a legmagasabb szinten elismerten értett. Ilyen diplomát nem is lehetett szerezni – magyarázta.

Beszprémy Katalin elmondta, anno azonnal megkezdték a küzdelmet a szabályozás megváltoztatása érdekében, de csak ez évre sikerült elérni, hogy ősztől a közoktatási törvényben már szerepel: népi játék és kismesterség oktatói szakképesítéssel lehet már tanítani. Ezt a végzettséget nem váltja ki a népművészet mestere minősítés, hiszen az ismeret átadását is meg kell tanulni. Közben azonban eltelt másfél évtized, és nemcsak műhelyek, szakemberek tűntek el. – Arra törekszünk, hogy a Hagyományok Házához kapcsolódva valamelyik művészeti iskolával beindítsuk a népi kézműves szakképesítés oktatását. A feladat nem könnyű, a törvény már megengedi az oktatást, szakember is lenne hozzá, de az iskolák nincsenek felkészülve és nincsenek meg a feltételeik se.

Beszprémy Katalin úgy látja, a népzenei vetélkedők jól mutatják, mennyi tehetséges fiatal van, de hasonlót kézműves területen nem lehetne hirdetni.

– Pedig magától értetődő lehetne, hiszen ha oktatják a klasszikus műfajú zenét, táncot és mellette a népi ágát, akkor a mai szakmák mellett tanítani kellene a népi kézművességet. Ezeket az ismereteket ugyan a családon belül is át lehet adni, de erre egyre kevesebb példát látni. Szinte megszűntek a szakköri mozgalmak, mert szakember- és anyagigényes. Léteznek játszóházak, de az nem adja azt az elmélyültséget, amivel elsajátíthatók a szakma fortélyai, szabályai, történelmi háttere. Megszűnt az iskolákban a gyakorlati oktatási rendszer is, ami manuális készséget fejlesztett – vont mérleget.

– Remélem, hogy pár év múlva újra találkozunk az iskolai oktatásban népi kézművesség képzésével. Vannak elkötelezett szakemberek, akik jó pedagógusok is, tehát ennek hiánya nem lehet indok, csak az iskoláknak kell felismerni ennek a fontosságát. A módszer tökéletes a manuális készség fejlesztésére. Van olyan réteg, amelytől nem a szofisztikált gondolkodást kell elvárni, hanem a két kezében rejlő tehetséget kell hasznosítani – szögezte le.

Kérdés, milyen eredménnyel jár a törvényi változás, élnek-e a lehetőséggel? A rendszerváltás utáni években nagyon sok képzőhely alakult, ahol népi kismesterségeket tanítottak azért, hogy az ott végzettek abból indítsanak önálló vállalkozást.

– Sikeres kezdeményezés volt, szép számmal találtak maguknak szakmát, megélhetést. Napjainkra ez teljesen visszaesett. Ilyen oktatással felnőttképzési rendszerben mi foglalkozunk a Hagyományok Házában Budapesten. Sajnos, komoly hátrányban vagyunk, mert nem tudjuk igénybe venni azt az állami támogatást miszerint az első két OKJ-s szakma ingyenes. Ez csak azokat illeti, akik iskolarendszerben is tanítanak. Jelenleg azonban népi kismesterségeket csak Nádudvaron, Békéscsabán oktatnak iskolai keretek között – mondta végezetül Beszprémy Katalin.