döntés

2018.10.19. 08:00

Az MMIK az államé lesz

Több ingatlan tulajdonjogát érintő döntést hozott csütörtöki soros ülésén a megyeszékhelyi önkormányzat kéttucatnyi napirendi pontot tárgyaló közgyűlése.

Arany Gábor

Az MMIK kihasználatlan épülete a belvárosban Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A képviselők döntöttek az egykori Megyei Művelődési Központ (MMIK) állami tulajdonba adásáról, ezzel lényegében a 2014 szeptembere előtti állapot áll vissza. Az ingatlant a város azzal a feltétellel kapta ingyenesen tulajdonba, hogy ott kulturális szolgáltatást nyújtson. Az önkormányzat közel 10 millió forintos költséggel építészeti koncepciót és vázlattervet is készíttetett, amely alapján városi képtár, bábszínház, gyűjtemény, esetleg a Keresztury VMK kaphatott volna helyet az épületben, ám mindezek megvalósításához minimum 3 milliárd forintra lenne szükség. Ezt az önkormányzat saját erőből nem tudja biztosítani, és pályázati kiírás se jelent meg a cél támogatására.

Az MMIK kihasználatlan épülete a belvárosban Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Az MMIK állami tulajdonba adása kapcsán Balaicz Zoltán polgármester szólt arról is, hogy a landorhegyi csecsemőotthonnal kapcsolatban hasonló lépést tervez az önkormányzat. Az ingatlan ugyanis a városé, de az intézményt az állam működteti. Az MMIKhoz közeli beépítetlen terület eladásáról is döntöttek csütörtökön. Eszerint a Mártírok útja 50. szám alatti, 797 négyzetméteres ingatlant bruttó 35,8 millió forintos induló áron hirdetik meg. A témával kapcsolatban Kiss Ferenc képviselő megemlítette, hogy most a terület parkolóként használatos, a megszűnő helyek pótlásáról gondoskodni kellene. Szintén eladásra hirdették meg a Dózsa utca 2. számú ingatlant, ahol korábban négy önkormányzati bérlakás volt. Az értékesítésre kiírt eddigi pályázatok nem jártak sikerrel, ám újabb befektetői érdeklődésre számítva bruttó 35,1 millió forintos induló áron eladásra kínálják most a 688 négyzetméteres területet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában