Ünnepség

2017.12.15. 19:36

Átadták a Zalaegerszegért díjakat

Életet mentett a Zalaegerszegért díjjal kitüntetett dr. Percs Erika, valamint fia, dr. Harang Gábor a péntek délutáni ünnepség előtt.

Arany Gábor

Dr. Kostyál László, Horváth Géza, Müller Imre, Vigh László, Balaicz Zoltán, Pogácsás Tibor, dr. Illyés Zoltán, dr. Palkovics László, dr. Sifter Rózsa, Horváth Miklós, Rigó Csaba, dr. Pál Attila (állnak, balról-jobbra), Cserhalmi Henriette, Babos Sándorné, dr. Percs Erika, dr. Vajda Istvánné (ülnek, balról-jobbra) Fotó: Pezzetta Umberto

A Széchenyi téri díszterem már majdnem megtelt, csak percek voltak hátra a három órakor kezdődő ünnepségig, amikor a kitüntettettek egyike, a 85 éves Fazekas Gábor összeesett. A gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült életét megmenteni, mentők kórházba szállították, a díjak átadás fél négykor megkezdődhetett.

Beszédében Balaicz Zoltán polgármester először dr. Percs Erikának mondott köszönetet, majd felidézte a megyeszékhely írásos említése 770. évfordulójának jeles történései, eseményeit, amelyek sorát a Zalaegerszegért díjak átadása zárta. A polgármester elismerését és köszönetét kifejezve úgy fogalmazott: Önök a munkájukkal, a tevékenységükkel, a szolgálatukkal dicsőséget szereztek Zalaegerszegnek. Ez visszaigazolja azt, amit mi is szeretnénk, amit mi is hirdetünk: egy erős város csak az odaadás, a szerénység, a becsület, az erény, az alázat, és a munka pillérein állhat.

Szavait követően Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szólt egyebek mellett a megyei jogú városokat érintő kormányzati tervekről. Mint mondta, ezek kiemelt fejlesztésük révén támaszai lehetnek környezetük gazdasági és kulturális fejlődésének.

Dr. Kostyál László, Horváth Géza, Müller Imre, Vigh László, Balaicz Zoltán, Pogácsás Tibor, dr. Illyés Zoltán, dr. Palkovics László, dr. Sifter Rózsa, Horváth Miklós, Rigó Csaba, dr. Pál Attila (állnak, balról-jobbra), Cserhalmi Henriette, Babos Sándorné, dr. Percs Erika, dr. Vajda Istvánné (ülnek, balról-jobbra) Fotó: Pezzetta Umberto

 

Beszédét a kitüntetések átadása követte. Elsőként Babos Sándorné Révai Mária középiskolai testnevelő tanár, edző vehette át a Zalaegerszegért díjat. Ő diplomáját 1971-ben a budapesti Testnevelési Főiskolán szerezte, 1970-től kezdett el tanítani a zalai megyeszékhelyen, közel ötven éve segíti sikerre tanítványait. A Gála Társastáncklub sportolóit 2000-től ez év tavaszáig segítette, közreműködésével számtalan magyar bajnoki és nemzetközi győzelmet értek el a gálás táncosok.

Őt Cserhalmi Henriette könyvretaurátor követte. A megyei könyvtárban kezdett dolgozni 1983-ban könyvkötőként, felsőfokú restaurátor képesítést szerzett öt évvel később. Az ő érdeme, hogy a megyei könyvtár muzeális gyűjteményének konzerválása, hogy a digtalizációhoz megfelelő legyen. Neki köszönhető a Zsinagóga felújításakor a falból előkerült alaprajzok és iratok megmentése.

Fazekas Gábor gyémántdiplomás matematika-fizika szakos középiskolai tanár a díjat később kapja meg. Bemutatásakor elhangzott, hogy a Csány középiskolában kezdett tanítani, miután 1957-be Zalaegerszegre költözött, több vezetői posztot töltött be, irányítása mellett kezdett el működni a Dimitrov, később Széchenyi szakközépiskola. Ezt 1992-ig igazgatta. Újító elgondolásai máig meghatározóak az intézmény életében, nevéhez fűződik a számítástechnikai oktatás bevezetése is.

A város kitüntette Horváth Géza vállalkozót, a Szerapisz-Zala Kft. ügyvezetőjét is, aki 1989-től tevékenykedik a sérült és szociálisan rászorult, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása területén. Az által irányított vállalkozásokban azóta közel 3500 megváltozott munkaképességű embert sikerült visszavezetni a nyílt munkaerő piacra.

Horváth Miklós, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetségének vezetője is átvehette a Zalaegerszegért díjat. Ő a rendszerváltozást követően ötven civil szervezet bevonásával megalakította a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetségét. 1995-ben létrehozta a Zalai Regionális Szociális Forrásközpontot a szociális ellátó rendszer átalakításának segítése érdekében. Részt vettek a nagy munkáltatók megszűnésével kialakult krízishelyzet megoldásában.

Zalaegerszegért díjas lett dr. Kostyál László is, aki 1985 óta a Göcseji Múzeum művészettörténésze, az intézmény igazgatóhelyettese. A számos, nevéhez köthető tárlat rendezése-megnyitása mellett kiterjedt publikációs tevékenységet is folytat.

A város a díjjal köszönetet mondott Müller Imrének. Az okleveles erdőmérnök, mérnök-tanár, Zalaegerszeg volt alpolgármestere meghatározó volt a helyi középfokú faipari szakképzés elindításában és megszervezésében és a megyeszékhely közéletében. Műemlékvédelmi szakértőként az ország számos műemlékének felújításában részt vett.

Dr. Percs Erika háziorvos az egyetem után 1976-ban a zalai megyeszékhelyen kezdte el hivatását pulmonológusként, körzeti orvosként 1992 óta fogadja Köztársaság úti rendelőben a betegeket. Négy évtizedre visszatekintő orvosi pályafutását ismerték el Zalaegerszegért díjjal.

Dr. Vajda Istvánné Németh Mária magyar-latin szakos tanárként Zrínyi gimnáziumba 1968-ban került Zala megye ösztöndíjasaként. Szaktanári munkája mellett gimnáziumi szakfelügyelőként dolgozott 10 évig, részt vett az országos fakultációs program kidolgozásában. Több évtizedes kimagasló gimnáziumi tanári munkássága nem csak OKTV-s, és Kazinczy-díjas tanítványai életét határozta meg; a kötelező tananyag mellett diákjai minden korban érvényes útravalóval gazdagodtak, amit a város ily módon ismert el.

Miután a tanárnő átvette kitüntetését, volt diákja, dr. Palkovics László államtitkár mondott köszönetet dr. Vajda Istvánnénak azért az indításért, amit a gimnáziumban tőle kapott.

Végezetül az Összefogás Botfáért Egyesület alelnöke, dr. Illyés Zoltán vette át. Mint elhangzott, az egyesület Zalaegerszeg déli városrészének kulturális, és közösségi civil szervezete. Olyan fiatalok alapították 2007-ben, akik felismerték, hogy a városrészben bezárt iskola és népművelő hiányában maguknak kell tenni az itt élők tartalmas életéért. Az idősebbeket és fiatalokat egyaránt megmozgató egyesület mára már számos – részben a helyi településrészi önkormányzattal közösen szervezett- nagyszabású rendezvényt tudhat magáénak.

A kitüntetések átadását követően Vigh László országgyűlési képviselő fejezte ki elismerését a díjazottaknak. Zalaegerszeg eredményei az ilyen embereknek köszönhető, fogalmazott a miniszteri biztos. Ezt követően a város 770. évfordulója alkalmából oklevelet adott át Balaicz Zoltánnak. Hasonló elismerést nyújtott át a jeles alkalomból dr. Sifter Rózsa, megyei kormánymegbízott. Az ünnepi év kapcsán a megyei önkormányzat ajándékát a közgyűlés elnöke, dr. Pál Attila adta át Balaicz Zoltánnak.

A város polgármestere az ünnepség zárásaként köszönetet mondott és okleveleket nyújtott át annak a hat intézménynek, amelynek munkatársai meghatározó részt vállaltak a 770. évforduló eseményeiből.

ÉLETET MENTETTEK

Ez mindig csapatmunka, fogalmazott dr. Harang Gábor, a Szent Rafael Kórház sebészorvosa, aki édesanyját, dr. Percs Erikát kísérte el a díjátadó ünnepségre. A rendezvény résztvevői – amíg termet a polgármester kérésére el nem hagyták – ebből csak annyit láthattak, hogy dr. Percs Erika a térdel a földön fekvő Fazekas Gábor mellett, akinek a mellkasát erőteljes nyomásokkal pumpálta dr. Harang Gábor. Aztán következtek a levegőbefúvások, és rövid idő múlva az idős férfi ujján – a valahonnan előkerült – pulzoximéter már pulzust jelzett, de a keringés nem állt helyre, a szív kamraremegés miatt nem pumpált elég vért. Miközben dr. Harang Gábor a mellkaskompressziót folytatta a segélyhívó diszpécserével is beszélt telefonon, így pár perc múlva pontos diagnózis ismeretében érkezhetett a mentő személyzete. Ők pedig defibrillátorral helyreállították a szív normális működését, infúziót kötöttek be. Az óra 15.15-öt mutatott, amikor Fazekas Gábor már reagált a mentős kérdéseire, így hordágyra helyezték és elindultak vele a kórházba.

Mint érdeklődésünkre dr. Harang Gábor elmondta, munkája során a kórházban már előfordult újraélesztés, de ilyen körülmények között még soha nem kellett kipróbálni tudását.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában