2025.07.06. 15:00
Barátok, barna habitusban - Harmincöt éve tértek vissza a ferencesek Zalaegerszegre (galéria)
Harmincöt éve, 1990-ben térhettek vissza a ferences szerzetesek a zalaegerszegi kolostorba. Az ünnepélyes bevonulási szertartást június 23-án tartották, s azóta is aktív a közösség, folytatva a rend küldetését, "Isten dicsőségének és felebarátaink üdvösségének szolgálatát”. A ferencesek visszatéréséről három és fél évtizede a Zalai Hírlap is beszámolt.
A Jézus Szíve-templom és a rendház Olában Pehm József zalaegerszegi apátplébános, a későbbi Mindszenty József bíboros, hercegprímás kezdeményezésére épült, s védőszentjének Jézus Szentsége Szívét választották. A ferences templom építése 1925 júliusában kezdődött, a Boldog IV. Károly emlékére épült Isten házát és kolostort 1927. szeptember 24-én gr. Mikes János szombathelyi megyés püspök szentelte fel. A kommunista állam 1950-ben betiltotta a szerzetesrendek működését, így a ferenceseket elüldözték Zalaegerszegről (is). A rend 35 éve, 1990-ben kapta vissza a templomot és a rendházat, az ünnepségen itt volt dr. Habsburg Ottó, Boldog IV. Károly fia is. A Zalai Hírlap ekképpen számolt be az eseményről:

Fotó: Kss Ferenc / Forrás: ZH Archívum
Ferences ünnep Olában
Ó Szent Ferenc, ki fent az égben… – a rendalapító himnuszának felcsendülő hangjai az egerszegi Jézus Szíve templomban mintegy szimbolikusan lezártak egy korszakot, s a ferences szerzetesek közel negyven évig tartó hányattatásának végét jelezték. Szombaton délelőtt a „csoda” bekövetkezett: a barna habitust viselő barátok – a nép nevezte el így őket történelmünk viharos éveiben – visszatérhettek egykori otthonukba.
Salve Regina
Az ünnepélyes bevonulási szertartás fél tizenkettőkor kezdődött, de már órákkal előtte gyülekeztek a hívők százai a helyszínen. Az újjávarázsolt rendház előtt, a kolostorkertben lévő Szűzanya-szobornál a tervezett időben fölsorakozott az egyházközség képviselő-testülete, az egyházmegye papsága, s ott voltak a ferences szerzetesek, továbbá a szombathelyi püspök, s a meghívott vendégek – köztük Habsburg Ottó és fia, György, Mirko Matausic, a Zágrábi Ferences Rendtartomány főnöke, valamint a megye és a város vezetői, és a Honvédelmi Minisztérium képviselői. Itt elénekelték a Salve Reginát, majd a téren keresztül a tömeg rokonszenvétől kísérve bevonultak a templomba. Az időnként felcsattanó taps Habsburg Ottónak és fiának is szólt.

Fotó: Kiss Ferenc / Forrás: ZH Archív
Másokat szolgálni
A templomi szertartás bevezetőjeként Horváth Gyula, a Jézus Szíve Egyházközség világi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Konkoly István szombathelyi megyéspüspök emlékezett Mindszenty József hercegprímásra, aki 25 éven keresztül látott el lelkipásztori szolgálatot Zalaegerszegen és akinek a nevéhez fűződik a ferencesek letelepítése a megyeszékhelyen. Majd köszöntötte Habsburg Ottót, annak a királynak fiát, akinek emlékére épült a templom, megemlékezve arról is, hogy Zita királyné adományából készült a díszes szószék. Végül átadta a templom kulcsait Sül Aba Ferencnek, a Mariánus Ferences Rendtartomány főnökének. Ezt követően a rendtartomány főnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a szerzetesek visszatérhettek korábbi otthonukba, ahol – mint mondta – nem maguknak akarnak élni, hanem másokat szolgálni.

Fotó: Kiss Ferenc / Forrás: ZH Archívum
A ferencesek keresztútja
Az ünnepi misén Konkoly István megyéspüspök szentbeszédében felidézte a rendalapító Assisi Szent Ferenc életét, rendkívüli tetteit, s kitért a ferencesek magyarságunk fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységére is. Végezetül megköszönte a Teremtőnek, hogy végét ért a ferencesek negyven évig tartó keresztútja. A szentmise befejezéseként Kovács Lajos Bánk atya, a templom plébánosa adott hálát Istennek, mivel megvalósította azt a szándékát, hogy a szerzetesrendek ismét működhessenek, s ők, bár megfogyatkozva, de töretlen hittel újra megkezdhessék szolgálatukat Zalaegerszegen - számolt be az ünnepi eseményről 35 éve a Zalai Hírlap.
Harmincöt éve tért vissza a kolostor
Fotók: Kiss Ferenc
Mi történt azóta?
- a templomot 1996-ban belülről kifestették, ekkor került a templomba az új márvány oltár és az ambó
- 2000-ben elkészült a Szent Ferenc téli kápolna
- 2003-ban kezdődött a templom és a kolostor külső felújítása
- 2011 és 13 között megtörtént a tetőcsere, a belső restaurálás és elkészült a külső díszkivilágítása