2025.06.12. 08:40
Drón, lézerharc és elsősegély - diákok csaptak össze Zalában (galéria)
Nyolc iskola diákjai mérték össze tudásukat és ügyességüket a rendészeti-honvédelmi tematikájú vetélkedőn, a Ganz Apród Kupán, amelyet harmadik alkalommal rendezett meg a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikuma. A verseny hagyományos pályaorientációs programként szolgál a városi és városkörnyéki általános iskolák hetedik-nyolcadik évfolyamos tanulóinak.

A Ganz Apród Kupa versenyén nyolc csapat vett részt
Fotó: Jóna István
A zalaegerszegi eseményre összesen nyolc iskola csapata érkezett a technikum Munkácsy úti épületébe, a 6–10 fős csoportok nyolc állomásból álló akadálypályán bizonyíthatták rátermettségüket. A verseny feladatai között szerepelt elsősegélynyújtás, lézerharc, drónkezelés, tűzoltósági vízhordás, valamint rendőrségi és katonai ügyességi pálya. A szervezők figyeltek arra is, hogy az egészséges életmód is hangsúlyt kapjon: egy táplálkozási ismereteket felmérő állomás is helyet kapott az erőpróbák között. A diákok ezen felül történelmi és szakmai kvízekben mérhették fel elméleti tudásukat is.

Fotó: Jóna István
Verseny, ami összekovácsolja a csapatot
A megnyitón Gajder Gergely, az intézmény igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Mint fogalmazott, a verseny célja nem csupán a megmérettetés, hanem a közösségépítés, az élményszerzés és a tudatos pályaválasztás támogatása is.
– Ez a kupa nem csupán egy verseny, hanem csapat-összekovácsoló alkalom, ahol a fiatalok nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kipróbálhatják magukat – emelte ki beszédében.

Fotó: Jóna István
A honvédelmi nevelés jelentősége
A rendezvény vendége volt Bukovinszky Zsolt vezénylőzászlós, aki a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájáról, Szentendréről érkezett. Köszöntőjében hangsúlyozta a honvédelmi nevelés jelentőségét. A program fő szervezője Sziráki Péter, a Rendészkadét Munkaközösség vezetője volt. Elmondta: a verseny egyfajta betekintést nyújt a kadét- és rendészeti képzések világába. A viadalt az andráshidai Öveges József Általános Iskola csapata nyerte meg. A második helyen a Belvárosi Dózsa György Kéttanyelvű Általános Iskola, a harmadikon pedig a Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola végzett.
A győztes csapat meghívás kapott a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájára. Emellett különdíjat is kiosztottak: a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének elismerését a Dózsa-iskola csapata vehette át, amely az elsősegély-állomáson teljesített a legjobban.
Ganz Apród Kupa
Fotók: Jóna István