2025.06.22. 18:21
Megmutatták, hogy mire lehet büszke minden zalai
A művészet és kreativitás napjának nevezte Lukács Andrea, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója azt a szombati bemutatót, amit a Nemzeti Művelődési Intézet rendezett Zalalövőn. A Tehetség Paletta elnevezésű program keretében művészeti csoportok és képzőművészek mutatkoztak be az észak-zalai kisvárosban.

A Vadrózsák táncegyüttes a Tehetség Paletta program vármegyei bemutatóján
Fotó: Gyuricza Ferenc
A zalalövői rendezvény már a harmadik bemutatója volt a Nemzeti Művelődési Intézet Tehetség Paletta programjának, Nagyrécse és Lenti után hat különböző kategóriában – színjátszás, képzőművészet, bábjáték, modern tánc, népdal és kórus – láthatta az itteni közönség a zalai művészeti élet reprezentánsait. Lukács Andrea köszöntőjében arra is kitért, hogy a program a közösség erejének, a hagyományok továbbélésének, valamint az emberi alkotókedv határtalan formájának bizonyítéka is egyben, s „minden egyes előadás, minden kiállított alkotás azt bizonyítja, hogy a tehetség ott él minden településen”, s csak lehetőséget kell adni, hogy megmutatkozzon.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Hagyományok és gazdag szellemiség
A megnyitón ugyancsak felszólaló Zala vármegyei közgyűlés alelnöke, Rétvári Róbert szerint a gazdag és sokszínű kulturális életünk Zala olyan különleges értéke, amire joggal lehetünk büszkék. Kitért arra is, hogy a szombati rendezvény helyszíne, Zalalövő városa nagy hagyományokkal, s gazdag szellemiséggel rendelkezik, így méltó helye a Tehetség Paletta program vármegyei bemutatójának.
A kultúrában rejlik a jövő
Gyarmati Antal polgármester többek közt arról beszélt, hogy mint a bemutatón fellépők száma is jelzi: bőven akad Zalában tehetség, ami szívvel és lélekkel párosul. A találkozó közreműködői pedig egyben a közösségeik kultúráját is képviselik. A polgármester szerint Zalalövő egy olyan kisváros, ahol fontos múlt, de megbecsülik a jelen közösségi erejét, s egyben azt is vallják, hogy a kultúránkban rejlik a jövőnk. Ezért különösen büszkék arra is, hogy a vármegyei bemutatónak a város adhat otthont.
Hat kategóriában 25 produkció a Tehetség Paletta programban
Farkas Ildikó, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatója a fellépők számáról beszélt. Mint mondotta: hat kategóriában 25 produkciót láthatott a közönség, amiben több több mint 200 fő működött közre. A bemutatónak fontos részét képezte az a képzőművészeti kiállítás, aminek szintén a Salla Művelődési Központ és Könyvtár adott helyet.