Szent Iván-éj

2025.06.24. 11:50

Alkalom a baráti együttlétre

Jól sikerült, tartalmas közösségi eseményként ünnepelték az év legrövidebb éjszakáját Becsehelyen. A dél-zalai település a Szent Iván-éji programmal a felnőtteket és gyerekeket egyaránt meg kívánta szólítani.

Ennek jegyében nemcsak a hagyományos Szent Iván-éji attrakciók – tűzzsonglőr show, tábortűz és tűzugrás – szerepeltek a kínálatban, de hangulatos zene, több gyermekprogram és egy ninja exatlon pálya is várta a helyieket és környékbelieket. A program kapcsán Németh Géza polgármester úgy fogalmazott: az a céljuk, hogy tartalmas kikapcsolódást, beszélgetésekre, baráti együttlétre alkalmas rendezvényt kínáljanak a lakosságnak. Ezt szolgálta a néhány hete megtartott, szintén sikeres gyermeknapi rendezvény, most viszont inkább a felnőtteknek kívántak kedvezni, persze a gyerekekről sem megfeledkezve. A nyár folyamán még egy közösségi rendezvényt terveznek, erre augusztus 8-án kerül majd sor, az őszi programok sorát pedig a hagyományos Becsehelyi Szüret nyitja. 

Szent Iván-éj
A becsehelyi Szent Iván-éji program keretében látványos tábortüzet is gyújtottak

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában