2025.06.16. 11:20
Még meg sem melegedett alatta a szék, máris távozik a zalai plébános
Több zalai plébániát is érintenek azok a személyi és területi átszervezések, amiket a szombati papszentelést követően hirdetett ki dr. Székely János püspök, a szombathelyi egyházmegye főpásztora. Egy év után távozik Letenyéről Orsos Zoltán, de Bagodnak és Egervárnak is új plébánosa lesz augusztus elsejétől.

Dr. Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke több plébánost, Orsos Zoltánt, Farkas Lászlót és Kiss L. Gábort is elhelyezte Zalából
Fotó: Gyuricza Ferenc
A szombathelyi egyházmegyét érintő személyi változások, azaz a dispozíciók ezúttal alaposan felforgatják a zalai plébániák életét. Orsos Zoltán – mint azt annak idején megírtuk – egy éve Celldömölkről, az ottani Szent Miklós plébániáról került át Letenyére, ám dr. Székely János máris új feladattal, a gersekaráti plébánia vezetésével bízta meg. Ottani elődje, Andor Zoltán – aki papi hivatása elején, majd 2003 és 2009 között szolgált már Zalában – Egervárra kerül szintén plébánosi minőségben. Mindez azt is jelenti, hogy Egervár eddigi plébánosa, Kiss L. Gábor, a vasvári kerület esperese is távozik 12 év után, ő Őriszentpéter plébánosa lesz. Orsos Zoltán letenyei utódának Böjti Balázs vasszécsényi plébánost nevezte ki dr. Székely János, aki eddig kevésbé volt ismert a zalai hívek előtt, hiszen a korábbi szolgálati helyei mind vasi plébániák voltak.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Orsos Zoltánnal együtt három plébános távozik Zalából
17 évnyi szolgálat után elhagyja bagodi állomáshelyét az 1986-ban felszentelt Farkas László atya is, a hívek által igen szeretett plébánost Vasszécsénybe küldi a püspök. Utóda a két éve felszentelt Vigh Balázs lesz, aki eddig Szentgotthárdon, majd Kőszegen szolgált egy-egy évet káplánként. Plébánosi kinevezése elismerése az eddigi tevékenységének.
Kápláni, iskolalelkészi kinevezések
A szombaton felszentelt, erdélyi származású újmisés atya, Demeter István a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánián kezdi meg szolgálatát kápláni megbízatással, de kisegítő lelkészként segíti a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna plébánia lelkipásztori feladatainak ellátását is. Kisegítő lelkészként ugyancsak a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániára kerül a 2019 óta nyugállományban lévő Fliszár Károly atya, korábbi újudvari, nagykanizsai és zalaszentbalázsi plébános is. Rácz Ágoston római tanulmányi ösztöndíjas atya pedig a doktori disszertációjának befejezése mellett a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna Plébánia káplánja lesz. Eddigi megbízatásai megtartása, azaz a szombathelyi kápláni, egyetemi és óvodalelkészi teendőinek ellátása mellett új feladatot kapott a zalalövői származású, tavaly felszentelt Járfás Ádám is, akit az egyházmegyei fenntartásba került Derkovits lakótelepi oktatási intézmény iskolalelkészének kért fel dr. Székely János.
Területi átrendezés
Az egyházmegye főpásztora emellett több olyan személyi változásról döntött még, amelyek vasi plébániákat érintenek. A szomszédos vármegyében kisebb területi átrendezés is történik augusztus elsejével, a tömördi fíliát a salköveskúti plébániához, a kőszegpatyi fíliát pedig a vasasszonyfai plébániához csatolja a püspök.