2025.06.23. 19:15
Ázsiából is érkeztek fellépők a Nemzetközi Tánc- és Művészeti Fesztiválra (galéria)
Különleges kulturális programnak ad otthont Zala vármegye, ahol nemzetközi táncegyüttesek hoznak ízelítőt hazájuk hagyományaiból.
A rendezvénysorozat ázsiai fellépőket is köszönthet: Dél-Koreából és Indiából érkeztek csoportok, akik helyi együttesekkel közösen mutatkoznak be. A hivatalos megnyitót a Keresztury Dezső VMK-ban tartották, a fesztivál azonban több városba is ellátogat – Zalaegerszeg mellett Keszthely és Zalaszentgrót ad otthont az előadásoknak.

A tánc nyelve közös
Az immár második alkalommal megrendezett eseménnyel a külföldi fesztiválok hangulatát szeretnék közelebb hozni a zalai közönséghez – mondta el a Keresztury Dezső VMK-ban tartott megnyitón Háriné Molnár Ágnes, az Albatrosz Tánc Sport Egyesület vezetője, a fesztivál főszervezője.
- Nagy örömünkre szolgál, hogy távoli ázsiai országok is képviseltetik magukat a programunkon. A tánc nyelvén mindent el lehet mondani és nincsenek különbségek a kulturális hovatartozástól függetlenül. Dél-Koreából három csapat érkezett 23 fővel, míg Indiából 16-an vesznek részt a zalai fesztiválon.
Ingyenes gálaműsor az Art Moziban
A Nemzetközi Tánc- és Művészeti Fesztivál lezárása egy ingyenes gálaműsor lesz Zalaegerszegen. Az Art Moziban a vendég együttesek a helyi művészeti csoportokkal közösen adnak műsort. A hétfőn 17 órakor kezdődő gálára még regisztrálni sem kell – hívta fel rá a figyelmet Háriné Molnár Ágnes.
II. IDAF táncfesztivál megnyitó
Fotók: Pezzetta Umberto