Emlékezni és emlékeztetni kell

2025.06.24. 13:26

"A zalaegerszegi zsidó temető már soha nem telik meg" (galéria)

Azokra a zalaegerszegi és zalai zsidó lakosokra emlékeztek vasárnap, akiket 81 évvel ezelőtt a helyi gettóból indítottak el a haláltáborokba.

"A zalaegerszegi zsidó temető már soha nem telik meg" (galéria)

A zalaegerszegi megemlékezésen Fröchlich Róbert országos főrabbi gyújtotta meg az első gyertyát

Fotó: Pezzetta Umberto

Az önkormányzat és a Zsidó Hitközség közös holokauszt-megemlékezésének a volt zsinagóga, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont. A rendezvényen részt vett Fröchlich Róbert országos főrabbi és Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora, valamint közreműködött Tóth László zongoraművész.

Békében élni egymás mellett

Soha nem feledhetjük el, ami történt – figyelmeztetett a zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke. Virágh Judit beszédében arra kérte a zalaegerszegieket, tegyenek azért, hogy békességben élhessen mindenki.

Holokauszt-megemlékezés Zalaegerszegen. Fotó: Pezzetta Umberto

– Ahogy telnek az évek és fogynak a túlélők, egyre gyakrabban halljuk, hogy talán meg sem történt az egész. Na, de akkor hol vannak a szüleink, a nagyszüleink, a családtagjaink, akik nem tértek haza? A zalaegerszegi zsidó temető már soha nem telik meg. Üresen állva mementóként jelzi, hogy valami olyasmi történt, amire senki sem számított – fogalmazott a helyi közösség vezetője.

A történelem nem ismételheti meg magát

Balaicz Zoltán polgármester beszédében emlékeztetett, a civilizáció saját magára támadt és elkövette a világ egyik legértelmetlenebb pusztítását.

– Zalaegerszeg több mint 1200 zsidó lakóját veszítette el 1944-ben – a város tragédiáját és az akkori hatalom bűnét sosem szabad elfelejtenünk. A zsinagóga és az épület éppen felújítás alatt álló környezete emlékeztet minket az egykori zsidó közösség rendkívül fontos szerepére a város életében. A mi dolgunk az, hogy szembenézzünk a múlt sötét árnyaival. Minden évben meg kell emlékeznünk a felfoghatatlan tragédiáról és tovább kell adnunk a történteket a jövő nemzedékének, hogy soha ne ismétlődhessen meg hasonló kegyetlenség – fogalmazott a város első embere.

A holokauszt-megemlékezést követően a résztvevők a zalaegerszegi Izraelita temetőbe vonultak át, ahol az eseménysorozat zárásaként emlékezőköveket helyeztek el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában