2025.06.24. 19:15
Még csak tanulják a szakmát, de már kiválóak benne – Mutatjuk a díjazottakat és tanáraikat (galéria, videó)
Még csak tanulják a szakmát, de már kiválóak benne. Ezt bizonyítja, hogy a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szakképző intézményeinek diákjai a 2024/2025-ös tanévben megrendezett versenyeken remekül teljesítettek. Az Alsóerdei Sport- és Élménypark konferenciatermében kedden tartott díjátadó ünnepségen őket és felkészítő tanáraikat, oktatóikat köszöntötték.
Első alkalommal rendezték meg ezen a helyszínen a díjátadót. Az immár tíz évre visszatekintő díjátadó ünnepségen 30 diák vehetett át jutalmat az országos, valamint a nemzetközi szakmai és tanulmányi versenyeken elért eredményekért, illetve helyezésekért. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szakképző intézményeiben tanulókat, vagyis a zalaegerszegi Báthory-, Deák-, Ganz- és Széchenyi-technikum, a lenti Lámfalussy szakképző iskola, valamint a keszthelyi Asbóth-, a közgazdasági és a vendéglátó technikum diákjait jutalmazták ezért.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Díjátadó ünnepség: köszönet a tehetséggondozásért
Ehhez elsőként Vizlendvai László, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója gratulált a díjátadó ünnepségen. Méltatta a felkészítő tanárok munkáját, a szülők háttértámogatását az elért sikerekben, amelyhez, mint mondta, tehetséges diákok is kellettek. Vigh László országgyűlési képviselő folytatva a gondolatmenetet azt hangsúlyozta, hogy a pedagógusok észrevették, ki miben tehetséges. Az eredmények azt is bizonyítják, hogy ennek kibontakozásához minden segítséget megadtak a diákoknak. Mint mondta, az országnak nagy szüksége van szakképzett munkaerőre. A szakképzés átalakítása ebben a tekintetben is célba ér, mert ma Magyarországon bármely szakmában el lehet helyezkedni, fogalmazott, hozzátéve, ezáltal biztosított a diákok jövője is.
Díjazták a ZSzC szakképző intézményeinek diákjait
Fotók: Pezzetta UmbertoTeljesítményük a szakképzés értékét hordozza
Ez az esemény nem csupán egy ünnepélyes alkalom, hanem egy mérföldkő is, amely megmutatja, milyen hatalmas érték rejlik a szakképzésben, a tehetségben és a szorgalomban, vélekedett Dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere. Mint fogalmazott, a magas színvonalú oktatás elengedhetetlen feltétele az erős gazdaságnak, ami a városnak rangot is ad. Az önkormányzat már nem fenntartója az oktatási intézményeknek, de sokat tesz azért, hogy a képzések és fejlesztések illeszkedjenek a gazdaság igényeihez. Az itt tanuló diákok így később is megtalálhatják számításaikat Zalaegerszegen. A versenyeken sikeresen szereplő diákokhoz szólva azt hangsúlyozta, hogy teljesítményük a szakképzés értékének és jelentőségének az üzenetét is hordozza.
Szoros együttműködésben
Végül Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja gratulált a diákoknak és a felkészítő oktatóknak. Mint mondta, eredményeik azt igazolják, hogy a centrum intézményeiben magas színvonalon zajlik az oktatás és a tehetséggondozás. Mindez szoros együttműködést feltételez diák és tanár között. Például azt is, hogy az ünnepségre a zalaegerszegi Báthory-technikum, a keszthelyi vendéglátó technikum oktatói és dolgozói, valamint a Báthory-technikum 9. D osztályos tanulói készítették el az ételeket, és egy közös projekt keretében valósították meg a catering-szolgáltatást.