2025.06.11. 09:00
Civil Udvar az EgerszegFeszten - ezekkel a programokkal várnak
A Civil Udvar rendezvény az EgerszegFeszt keretében az Európa téren június 14-én, szombaton 10-18 óra között várja az érdeklődőket. A Civil Udvar programjain idén 15 civil szervezet mutatkozik be, erről a keddi sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
- A Civil Udvar programot több mint 10 éve szervezzük, és célunk, hogy az itt megjelenő szervezetek széles körben ismertté és elismertté váljanak, tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth Rita, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője.

Idén a zalaegerszegi Európa téren 15 civil szervezet mutatkozik be interaktív programokkal, mint például szerencsekerék, quiz, puzzle, helyi termékbemutatók és kóstolók, tájékozódási futás, gokart, érzékenyítő játékok, kézműves foglalkozások, társasjátékok, állatsimogató. Az interaktív standokon a látogatók, gyerekek és felnőttek együtt játszhatnak a civil szervezetekkel. Olyan programokat nyújtanak, amelyek minden korosztály számára érdekes tevékenységet kínálnak. A szervezők bíznak abban, hogy a rendezvény hatására nemcsak a játék öröme, hanem a résztvevő szervezetek üzenete és küldetése is eljut a lakossághoz, így az élővé és kézzelfoghatóvá válik számukra.
A rendezvényen nyereményjátékot is indítanak. Azok a látogatók, akik legalább 10 standon játszanak, értékes ajándékkosarat nyerhetnek, amelyet június 16-án, hétfőn sorsolnak ki. A nyertes a nyereményt a Civil Központban veheti át.
A Civil Udvar résztvevői 2025-ben:
Zala Megyei Népművészeti Egyesület - kézműves
Játssz velünk! Társasjáték Egyesület – társasjáték simogató
Zalaegerszegi Szív-és Érbeteg Egyesület – puzzle, színező
Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete - puzzle, színező
DOWN – Mosolyambulancia Egyesület – érzékenyítő játékok
Zalaegerszegi Hagyományápoló, Kertbarát és Kulturális Egyesület – gyógynövények felismerése, helyi termékek kóstolása
Egerszeg Gokart Egyesület – gokart és kis járművek a gyerekeknek
Zalaegerszegi Drónos és Kertvárosi Polgárőr Egyesület – drónok bemutatása
B-Day Gyermeksegélyező Alapítvány -ability játékok
Zala Vármegyei Civil Központ – szerencsekerék, quiz
A keddi sajtótájékoztatón nem voltak jelen, de a Civil Udvar programon részt vesznek:
Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület – tájékozódási futás
Göcseji Kézműves Egyesület – kézműves foglalkozás
Autista Sérültekért Zalában Alapítvány – érzékenyítő játék
Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület – állatsimogató, felelős állattartás totó
Zalai Mentálhigiénés Egyesület – telefonos segélyszolgálat népszerűsítése, origami