Elhunyt Ruisz Jánosné

2025.06.23. 16:16

Búcsúznak a kórház egykori ápolási igazgató-helyettesétől

Elhunyt Ruisz Jánosné (Németh Ilona), a Zala Megyei Kórház egykori ápolási igazgató-helyettese, adta hírül az egészségügyi intézmény.

Ruisz Jánosné 1942-ben született Egervár mellett. 17 éves korában Tatabányára jelentkezett gyermekápoló képzésre, ahol 1961-ben szerzett szakmai végzettséget. Pályafutása első két évét a Veszprémi Kórházban töltötte, majd a Zala Megyei Kórház gyermekosztályán sikerült elhelyezkednie. Folyamatos tanulási igényét jelezte, hogy 1974-ben Zalából elsőként jelentkezett az akkor induló egészségügyi főiskolára. 1980-ban a külső kórház intézetvezető főnővére lett, 1990-től pedig a Zala Megyei Kórház ápolási igazgató-helyettesi teendőit látta el 1999-es nyugdíjazásáig.

Ruisz Jánosné kilenc évig, nyugdíjazásáig látta el az ápolási igazgató-helyettesi feladatkört a zalaegerszegi kórházban
Ruisz Jánosné kilenc évig, nyugdíjazásáig látta el az ápolási igazgató-helyettesi feladatkört a zalaegerszegi kórházban
Fotó: ZVSZRK

Ruisz Jánosné temetése 2025. július 11-én 12.30-kor lesz Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 11 órakor az Olai templomban. A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház osztozik a család gyászában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában