2025.06.23. 14:14
Hétezer éves nyomok a zalai településen, a múltját aprólékosan feltárták (galéria)
Az őskortól az újkorig mutatja be a zalai település múltját a legújabb látványosság. Bagod felújított műemlék épületében, a faluházában kapott helyett a helytörténeti tárlat, amit pénteken mutattak be a közönségnek. A rendezvényen Vigh László országgyűlési képviselő, Sipos Ferenc polgármester és Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója mondott köszöntőt.

Három évvele ezelőtt avatták fel a római kori emlékhelyet Bagodban. Most helytörténeti kiállítás nyílt.
Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap-archív
Kevés zalai település büszkélkedhet olyan átfogó és gazdag leletanyaggal, mint Bagod. A faluban régóta folytak ásatások, miután egy helybéli egy földből kifordult római kori fehérmárvány sírkövet talált 1973-ban. Évekkel később többször visszatértek ide a régészek. Sipos Ferenc hangsúlyozta, a „Mozaikok Bagod évezredes történetéből” című kiállítás jelentős mérföldkő a település múltjának megőrzésében, az összeállításban a Göcseji Múzeum volt segítségükre. A legnagyobb hangsúlyt a római történelmi időszak kapta, maketten még egy korabeli villa is látható. Eke István régész-muzeológus, a tárlat egyik kurátora ajánlotta a látogatók figyelmébe a kiállítást. Emellett Béres Katalin történész-főmuzeológus, a falu helytörténeti monográfiájának szerzője hozott érdekességeket a közönségnek.

Forrás: Bagodi Önkormányzat
Bagod történelmi múltja páratlan
2020 elején a Zalai Hírlap is beszámolt arról, hogy a római kori temető felderítése során a műszerek egy 7 ezer éves újkőkori település 43 házának nyomát mutatták ki a földben. 2022-ben pedig a Bagodi Történelmi Játékok alkalmával avatták fel a maga nemében egyedülálló ókori római szabadtéri bemutató- és pihenőhelyet (Bagodium). 2024-ben római kori halomsírok helyszíneit dokumentálták és II. világháborús repülő lezuhanási helyét azonosították be a hajdani szentpáli településrészen.
Állandó kiállítás nyílt Bagodban
Fotók: Bagodi önkormányzat