2025.06.22. 14:36
A jövő héten sem ússzuk meg az áramszüneteket Zalában
Az utóbbi hónapokban megszokottakhoz képest kevesebb zalai településen végez hálózatfejlesztési vagy karbantartási munkálatokat a jövő héten az E-On Hungária Zrt., de néhány helyen időszakosan így is le kell kapcsolniuk az áramot. Olyan településen is akadnak, ahol nyolc-kilenc órán át tartó áramszünettel kell a fogyasztóknak számolniuk.
Az egyik ilyen beavatkozás a második legnagyobb zalai várost, Nagykanizsát érinti, ahol hálózatbővítés miatt szerdán 8 és 17 óra között a Csáktornya, valamint a Petőfi Sándor utcák egy részén várható áramszünet. A dél-zalai város külterületi részein is várhatóak áramszünetek, a hét több napján is. A munkálatok nem kerülik el Zalaegerszeget sem, kedden 8 és 14 óra között a Vad és Hatházi utcában, illetve Bekeházán és a Martonhegyen, illetve néhány környező külterületi ingatlanon, csütörtökön 8-tól 16 óráig pedig a város déli délnyugati részén dolgoznak majd a megnövekedett ügyféligény kielégítése érdekében az E-On Hungária Zrt. munkatársai. Utóbbi napon Gálafejen, továbbá a Havasi Gyopár, Jázmin, Ligetszépe, Nárcisz és Százszorszép utcákban szünetel majd a szolgáltatás.

Forrás: Shutterstock
További munkálatok hétfőn
Hétfőn 8 és 15 óra között a Kerkafalvához tartozó Pusztaszentpéteren lesz átmeneti áramszünet üzemzavar elhárítási munkálatok elvégzése érdekében. Ugyancsak hétfőn, 11-től 16 óráig Nagypáliban végeznek transzformátor karbantartást, ami az Arany János, Mátyás király és Petőfi Sándor utcák fogyasztóit, illetve néhány külterületi ingatlant érint.
Áramszünetek kedden
Kedden a biztonsági övezetet sértő növényzet eltávolítása miatt kapcsolják le az áramot Zalakaroson és Csapiban. Mindkét helyszínen 8.30 és 12.30 között dolgoznak. A dél-zalai fürdővárosban az
- Akácos,
- Ciklámen,
- Csalogány,
- Diófa,
- Erdész,
- Futrinka,
- Hangulat,
- Harangláb,
- Tulipán,
- Viola és
- Víg utcákat, a
- Szőlőhegy közt, a
- Banyavölgyi és
- Világoshegyi utakat, valamint a
- Banyavölgy és Öreghegy területét és néhány további külterületi ingatlant érintenek a munkálatok. Csapiban pedig az Öreghegyen lesz áramszünet.
Transzformátorállomás építése Teskándon
Szerdán a már említett nagykanizsai fejlesztés mellett Teskándon is transzformátorállomás építése miatt lesz áramszünet 8.30 és 15 óra között Teskándon, a Petőfi utcában. Ugyanezen a napon 8 és 15.30 óra között Tornyiszentmiklós külterületi részein végzik el a biztonsági övezetet sértő növényzet nyírását.
Optikai hálózat a Balaton-parton
Csütörtökön 8 és 14 óra között Gyenesdiáson optikai hálózat építésére kerül sor, ami az Arany János, Csányi, Csillag, Dárda, Dobó, Jókai, Kossuth, Mandulás és Nefelejcs utcákban, valamint az Arany János és Csillag köz területén okoz áramszünetet. Sormáson 12 és 14.30 óra között pedig az ipari parkban végeznek időszakos áramkimaradással együtt járó hálózatkarbantartást.