2025.06.15. 16:40
Miért kapcsolják le az áramot ezeken a zalai településeken?
Karbantartási és fejlesztési munkálatokat egyaránt végez az elkövetkezendő napokban az áramszolgáltató Zalában. Emiatt több településen is átmeneti áramszünettel kell számolniuk a fogyasztóknak.
Az E-On Hungária Zrt. tájékoztatójából többek közt az derült ki, hogy Zalaegerszegen hálózatkarbantartás miatt szerdán és csütörtökön is áramszünet lesz. Előbbi napon 8 és 16 óra között az Átalszegett utca egy részén, továbbá Becsaliban, a Becsali úton, a Becsali hegyen és a Cserhegyi úton szünetel a szolgáltatás. Csütörtökön 8-tól 16 óráig ennél jóval nagyobb területet érintenek majd a munkálatok, akkor az Akácfa, Árnyas, Borsétány, Dombos, Felsődűlő, Kaszás, Meredek, Rozmaring és Tűzcsap utcákban, továbbá az Ebergényi úton, illetve Ebergény és Gógánhegy jelentős részén kapcsolják le az áramot.

Forrás: Getty Images
Folytatják a fejlesztési munkálatokat
Zalalövőn a már korábban elkezdett fejlesztési munkálatok folytatódnak, az új fogyasztási helyek villamos energiával történő ellátása miatt hétfőn és kedden 8-tól 16 óráig az Ifjúság, Kossuth és Virág utcákban lesz áramszünet. Teskándon ugyancsak több napos áramszünettel kell számolniuk a fogyasztóknak, kedden 8 és 11 óra között transzformátorállomás karbantartást végez a szolgáltató, ez a Május 1., Mátyás király, Petőfi, Sport, Toldi Miklós és Virág utcákat érinti, majd hálózatépítés miatt szerdától péntekig, minden nap 8 és 15.30 óra között az Alsómező utcában szünetel a szolgáltatás.
Rövidebb ideig tartó áramszünetek
Lesznek rövidebb ideig tartó áramszünetek is. Kedden 8.30 és 10.30 óra között Letenyén, a Kolozsvári és a Rákóczi utcában a feszültségpanasz elhárítása érdekében dolgoznak az E-On Hungária Zrt. munkatársai. Ugyancsak kedden 8.30 és 15.30 óra között Nagykanizsán, a Platán soron és a Rózsa utcában, illetve Zalaszabaron, a Vörösmarty utcában, 8-tól 13 óráig pedig a Petrikeresztúrhoz tartozó Patóhegyen végeznek hálózatkarbantartást.
A fogyasztó is kérhet kikapcsolást?
Szerdán 8.30 és 15.30 óra között ugyanilyen munkálatokra kerül sor Orosztonyban, ami a Temesvári utca fogyasztóit érinti. Ugyancsak szerdán 9 és 10 óra között Újudvar zártkerti részein kapcsolják le az áramot hálózatépítés miatt, míg Keszthelyen 8 és 13.30 óra között egy felhasználó kérésére történik átmeneti ideig tartó kikapcsolás, ami a Gelencsér, Kastély, Katona József, Kossuth, Szalasztó és Szent Miklós utcákban okoz áramszünetet.
Mire számíthatunk csütörtökön?
Csütörtökön három zalai településen lesznek hálózatkarbantartási munkák. Emiatt 8 és 15.30 óra között Pórszombaton, az Ady, Kossuth és Petőfi, míg Szilvágyon az Ady és Béke utcákban nem lesz áram, de ez utóbbi helyen néhány környező fogyasztói helyen – így a temetőben – sem lesz áram. 8.30 és 15.30 óra között a Pölöskéhez tartózó Barnakpuszta fogyasztóinak kell még áramszünettel számolniuk.
Biztonsági övezetet sért a növényzet
Pénteken 8-tól 15.30 óráig hálózatkarbantartás miatt Alsópáhokon, a Dózsa és Keszthelyi utcákban is szünetel a szolgáltatás. Ugyancsak ezen a napon a biztonsági övezetet sértő növényzet eltávolítása miatt 8-tól 15.30 óráig a Lenti-hegyen, 8.30 és 15 óra között pedig Kilimánban, a Petőfi utcában lesz áramszünet.