2025.05.06. 17:53
Akarsz száz évig élni? Itt a titok!
Újabb százéves asszonyt köszöntöttek Zalában. Bódi Lászlóné a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonának lakója, az elmúlt néhány napja pedig igencsak mozgalmasra sikeredett, hiszen korábbi lakhelye, Esztergályhorváti küldöttsége is vizitált az idős, de erős néninél.
Mariska néni 1925. május 3-án született, tiszteletére pedig újfent felcsendült a Boldog születésnapot!, amit ezúttal az otthon lakói és dolgozói énekeltek el, majd az ünnepi tortáján a gyertyából formált százas lángját is elfújhatta az asszony. Lapunk kérdésére azt mondta, az elmúlt száz esztendőben „volt jó és rossz is, de azért az utóbbiból több jutott” – így érte meg idős éveit. Szerinte a sok dolog betege lett.

Fotó: Péter B. Árpád
Idős - de aktív
– Hat osztályt elvégeztem, utána pedig mentem dolgozni. Később sok színdarabban játszottam, a templomban segítettem, és akinek baja, problémája volt, jöhetett hozzám. Hat idős embert gondoztam, sajnos, el is temettem őket. Ilyen volt az életem: dolgoztam, amennyit bírtam – mesélte Bódi Lászlóné.

Fotó: Péter B. Árpád
A munka a titok
Szerinte a hosszú élet titka a munka. „Nézze meg, másfél kilóval születtem, nem kerültem inkubátorba, de most mégis itt vagyok. Dolgoztam látástól vakulásig”, tette hozzá.

Fotó: Péter B. Árpád
Polgármesterek köszöntése
Mariska nénit ezúttal nemcsak a Szent Lukács-otthon közössége, hanem Naszádos Péter hévízi és Brunner Tibor esztergályhorváti polgármester is köszöntötte.
– Lehet mondani, Mariska néni művésznő volt, s ez mit sem kopott: ugyanaz a kisugárzás, karakter, erő. Ez százévesen fantasztikus – emelte ki Naszádos Péter.
– Gyerekkorom óta ismerem Mariska nénit, vagyis most már több mint 40 éve. Ő mindig aktív részese volt a közösségünknek, s akárcsak most: szervező, irányító egyéniség a saját közösségében – fűzte hozzá Brunner Tibor.
Egy gyöngyszem
Az esztergályhorvátiak szombaton külön is köszöntötték Bódi Lászlónét, s fergeteges buli kerekedett. A faluból több mint huszan érkeztek, mert úgy vélik: Mariska néni egy gyöngyszem, éppen ezért gyakran jönnek hozzá a településről látogatóba, s bíznak abban: még hosszú évekig felkereshetik.

Forrás: önkormányzat
Az idősek vármegyéje
- arányaiban Zalában él a legtöbb időskorú a vármegyék közül
- a népesség mintegy 25 százaléka 65 év feletti a 2022-s népszámlálás adatai szerint
- az időskorúak arányát illetően Békés és Somogy megye van hasonló helyzetben, 24-24 százalékos részaránnyal
Hogy akarunk-e száz évig élni? Attól függ, milyenre sikeredik az előző kilencvenkilenc. Azt hiszem, betegen, lerobbantan, ágyhoz kötve még az átlag is sok, de jó kedélyben, szeretetben, hitben – nos: majdhogynem semmi sem elég. Persze, nem nekünk kell ezen gondolkodni, meg van írva előre, s ha picit javítani, csiszolni akarunk a jövőn, érdemes imáinkban kérni – és ez működik, a kegyhelyek, templomok köszönőtáblái valós bizonyítékul szolgálnak erre. Az ateista kétely csak úri huncutság. Persze, mindenkit nem lehet megmenteni: Noé bárkáján se fért el a teljes létező világ. A Biblia szerint „képmása” az özönvíz idején életének hatszázadik esztendejében járt, s nemhogy „szocotthonban” nem volt, de bárkát ácsolt, mi több: hajózott is. Így persze jöhetne a száz – de félő: aggként mi nem tudnánk megmenteni a világot.