A Fidesz ajándéka

2025.05.29. 07:20

Ébresztőóra a polgármesternek: folytatódik a közéleti balhé Keszthelyen

Nem csillapodnak a kedélyek: tegnap újabb fejezetéhez érkezett a május eleje óta tartó keszthelyi "késős-pénzosztós" saga. Dr. Tóth Gergely polgármester ébresztőórát kapott ajándékba a Fidesz-KDNP egyik képviselőjétől a testületi ülés elején.

Ébresztőóra a polgármesternek: folytatódik a közéleti balhé Keszthelyen

Dr. Tóth Gergely az ajándékba kapott ébresztőórával.

Forrás: Facebook/Fidesz Keszthely

Amint azzal az elmúlt hetekben több cikkben is foglalkoztunk, dr. Tóth Gergely polgármester elkésett a keszthelyi járási fejlesztési fórumról, amit Zalaegerszegen tartottak még május 8-án. Szerinte 3 perccel a kezdés után érkezett, ám arra „minden szavazás megtörtént és bezárták az ülést, azaz a jelenlévők három perc alatt döntöttek 500 millió forint sorsáról, Keszthelyt pedig kihagyták”. Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke közleményben cáfolta mindezt, mint írta: nem háromperces késésről volt szó, ezt tanúsítja a 30 jelenlévő és a pontosan vezetett jegyzőkönyv. Keszthely pedig a többség által támogatott javaslat szerint több mint 86 millió forinthoz juthat a rendelkezésre álló 250 millió forintból.

ébresztőóra
A történet egyik "főszereplője", az ébresztőóra, itt még Raffai-Réz Ildikó asztalán. Forrás: Facebook/Fidesz Keszthely

A történtekre reagált Nagy Bálint államtitkár is, a Fidesz keszthelyi csoportjának politikusai pedig lemondásra szólították fel a polgármestert.

Ébresztőóra, üzenettel

Ami pedig a tegnapi történéseket illeti: a testületi ülésen napirend előtti felszólalást kérve Raffai-Réz Ildikó, a Fidesz-KDNP képviselője egy ébresztőórát ajándékozott dr. Tóth Gergely polgármesternek, hogy lehetőleg többet ne késsen el az olyan fontos tárgyalásokról, ahol polgármesterként Keszthely érdekeit kellene képviselnie, írja közösségi oldalán a keszthelyi Fidesz. Posztjukban emlékeztetnek: a polgármester néhány hete úgy elkésett a versenyképes járások zalaegerszegi egyeztető fórumáról, hogy mire odaért, az ülésnek vége lett. Így a 250 millió forint fejlesztésre javaslatot tevő fórumon Keszthelyt nem képviselte a polgármestere.

ébresztőóra
Pillanatkép a testületi ülésről. Forrás: Facebook/Fidesz Keszthely

Óra, ami ráébreszt?

A bejegyzésből kiderül: Raffai-Réz Ildikó reméli, hogy "ez az óra ráébreszti arra is Tóth Gergelyt, hogy nem visszafelé kell mutogatni és másokat okolni a saját hibája miatt, hanem megválasztott polgármesterként végre Keszthelyért dolgozni!"

ébresztőóra
Ébresztőóra ajándékba. Az átadás pillanata. Forrás: Facebook/Fidesz Keszthely

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában