2025.05.01. 15:00
Ahol a jómadarakat is megdicsérik – elballagtak a nagykanizsai batthyánysok (galéria, videó)
Ma délelőtt vettek búcsút az alma matertől a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium végzősei. A ballagáson számos elismerés is gazdára talált.

Öröm és meghatottság.
Fotó: Antal Anita
A fiatalok a ballagási ünnepség előtt osztálytermeikben még utoljára leültek "régi" padjaikba, melyek mindegyikén az őket követő 11. osztályosok kedves ajándékai, valamint a ballagók tarisznyája és virága várt rájuk.

Az utolsó kicsengetést követően felcsendültek a Ballag már a vén diák jól ismert strófái, s a végzősök alsóbb éves társaik és a hozzátartozók gyűrűjében vonultak végig a jól ismert folyosókon, s az udvaron.
Az igazi ajándék
A diákoktól Györek László iskolaigazgató köszönt el az iskola nevében. Márai Sándor szavait idézte: "gondold csak végig, milyen csodálatos dolog már pusztán az is, hogy emberként élhetünk, hogy az értelem szikrája lobog bennünk".
Mint mondta: az igazi ajándék maga az emberi sors megélésének képessége, a körülöttünk lévő valóság megismerése.
Elismeréseket is átadtak a ballagáson
A Batthyány-emlékláncot kiemelkedő versenyeredményeiért és a művészeti életben elért eredményeiért Hortobágyi Nóra Gréta 12/a osztályos tanuló kaphatta meg.
Ballagás a nagykanizsai Batthyány-gimnáziumban
Fotók: Antal AnitaEbben az évben adta ki a Batthyány Lajos Gimnázium a Jómadár díjat - az iskoláért leginkább tenni vágyó diák elismerését -, melyet Moór Barnabás 12/b osztályos tanuló vehetett át. Számos díj és emléklap talált még gazdára, az eredményes munka jól megérdemelt jutalmaként.
Elbúcsúztak
A végzősök nevében Nith Lara 12/e osztályos diáklány verssel köszönt el, az együtt töltött diákéveket Ódor Dóra 11/e osztályos tanuló elevenítette fel a ballagáson, majd az érettségi előtt állókat végre megkaphatták a meghatott rokonok, jóbarátok.