2025.05.24. 19:17
Mit keres a Trabant és a kempingsátor a múzeumban? (galéria, videó)
Ismét felülhetünk a nosztalgia vonatára a Göcseji Múzeum új, bámulatos időszaki tárlatával, ami október végéig várja a látogatókat. „A bomlás virágai” című kiállítás a 80-as évek emlékeit idézi fel bennünk, repít vissza egy olyan időszakba, amely a régi rendszer végét, s valami új kezdetét jelentette.

Trabi go, azaz elindult a Gorenje-turizmus, kinyílt számunkra a nyugati világ.
Többek között a Boney M. (NSZK) popegyüttes dallamára kezdtük az időutazást, Hájas László DJ pörgette a 80-as évek slágereit a megnyitó közönségének. Mellette az egykori Tarhonya kedélyzenekar tagjai hallgatták vissza a velük készült interjút, miközben néhányan lehuppantak az egyáltalán nem EU-komfortos korabeli landorhegyi játszótér padjára. A kempingsátorba is benézhettünk, felidézve családi és baráti kirándulásainkat, amit akkoriban leginkább a Balaton és a Velencei-tó körül tehettünk, de a szerencsésebbek a bolgár, jugoszláv tengerpartot is megjárhatták évente egyszer. A Trabant mi mást, mint Gorenje hűtőt cipel a hátán, felidézve a Nyugat felé irányuló bevásárló turizmust, s eszünkbe juttatja, hogy 1988 után a magyarok számára is kinyílt végre a világ.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Ha pedig visszatérünk a városba, akkor „vásároljunk” be a Divatáru kirakatában látható kínálatból, a magánzöldséges standján, a lengyel piacon, majd térjünk vissza a gyermekkorunkból jól ismert bútorokkal, dobozos tévével berendezett nappalinkba, vagy éppen a még ritkaságnak számító számítógépes gyerekszobánkba, ahol a Moncsicsink nézett vissza ránk a polcunkról. Szüleink bizonyára ugyanúgy nosztalgiával gondolnak a szabad szombatokra, a gyárakban töltött időkre, amikor még számos könnyűipari vagy feldolgozó vállalat kapuján léptek át nap mint nap.
80-as évek, mi így szeretünk
Dr. Káli Csaba PhD történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára igazgatója egy digitális, hongkongi négygombos kvarcórával a kezén, egy Bécsben vásárolt walkman-nel, azaz elemes hordozható kazettás magnóval az oldalán, s egy korabeli útlevéllel a zsebében idézte fel az évtized minden egyes esztendejét.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
S hogy kinek köszönhetjük ezt a csodás időkapszulát? Béres Katalin történész-főmuzeológus volt „A bomlás virágai – így éltünk a 80-as években” című időszaki tárlat kurátora, kinek munkáját szinte az egész múzeumi csapat és Orbán Ildikó segítette. Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója rámutatott, örül annak, hogy a tárlat és a közönség között „párbeszéd” alakul ki, főleg úgy, hogy ma már a 80-as évek is történelmi, kutatható korszakká vált, miközben nem kis munka volt a tárgyak begyűjtése. Balaicz Zoltán polgármester szerint nem az a fontos, hogy milyen politikai rendszerben éltünk akkor, hanem „minden másnál fontosabb, hogy az a miénk volt, akkor voltunk fiatalok, több idő jutott egymásra, s visszatekintve mégiscsak megszépülnek ezek az emlékek”. Azt kívánjuk, üljenek fel erre a nosztalgiavonatra, megéri. S ha korábbi cikkeinkben mazsoláznak, találnak párat, ami éppen erről az időszakról szól.
Azok a 80-as évek tárlat Zalaegerszegen
Fotók: Pezzetta Umberto