2025.04.28. 07:00
Keszthely végzős diákjai 2025-ben – Fotók, névsorok


Kedves ballagó keszthelyi Diákok!
Négy gyermekem ballagott már el a Vajdából, az ötödiknek még hátra van az érettségi. Mondanám, hogy van gyakorlatom, tapasztalatom a ballagásokban, de ez nem lenne igaz. Hiszen a hasonlóságok ellenére minden ballagás egyszeri és megismételhetetlen. Tele érzelmekkel, kétségekkel, reménnyel, nosztalgiával, örömmel és könnyekkel. Keszthely öt intézményéből több száz diák ballagott el mostanra, és megkezdődik a fáradtságos munkával, sok izgalommal járó felkészülés az érettségire. Igazi vízválasztó ez az ember életében, akár felsőfokú intézményben folytatja tanulmányait, akár munkába áll. Egy korszak lezárul, egy gyermekből felnőtt lett. Az addig ismert világ véget ért, a biztonságot, védelmet nyújtó osztály, mint közeg megszűnik. De a barátságok, az iskolában szőtt kapcsolatok nem szűnnek meg.
Ebben a korban tanuljuk meg igazán értékelni magunkat, ebben az időszakban ismerjük saját képességeinket és határainkat, ekkora dől el, hogyan viszonyulunk társainkhoz, megtanuljuk kamatoztatni tehetségünket. Olyan tudással vérteződtek fel a diákok a középiskolai években, amit egész életükre magukkal visznek. Szerencsére Keszthelynek kiváló iskolái és pedagógusai vannak. A közösség megbecsülésére, egymásra figyelésre, felelősségvállalásra, szorgalomra, kitartásra, a haza, a család és az otthon szeretetére, együttműködésre és elfogadásra nevelik a gyerekeket.
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós szavai írják le talán legpontosabban, miről is szóltak ezek az évek: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” Remélem, a most elballagó fiatalok még sok értékes tapasztalatot gyűjtenek a jövőben, és olyan hivatást választanak maguknak, amelyben kiteljesedhetnek. Ha tovább tanulnak, ha munkába állnak, tudásukkal segítenek Keszthelyt egy jobb, élhetőbb várossá tenni. Hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk közössége még erősebb legyen, lakóhelyünk a jövő generációjának is boldog otthona legyen.
Kedves ballagó Keszthelyi Diákok! Kedves Vajdások, Premontreiek, Közgázosok, Asbóthosok és VSZK-sok! Kívánom, hogy mindig legyetek hűek városotokhoz, büszkén vigyétek tovább az iskolátok értékeit. Ha tanulmányaitok, karrieretek most el is szólít benneteket Keszthelyről, mindig örömmel térhessetek haza hozzánk. Sok sikert, új kihívásokat, életre szóló barátságokat, beteljesülő szerelmeket, boldog fiatal felnőtt életet kívánok városunk nevében minden ballagó keszthelyi diáknak!
Keszthelyi Vajda János Gimnázium

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto
Premontrei Szakgimnázium és Technikum

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto
Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto
Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto
Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Fotó: Pezzetta Umberto

Fotó: Pezzetta Umberto