2025.04.14. 20:00
Amikor egy város összefog: porig égett műhely, erre van szüksége a családnak
Vasárnapra virradóra történt a Parragi család tragédiája. Lángok martalékává vált a Posta utcai asztalos műhely, a tűz keletkezesének okát még vizsgálják. Zalaegerszeg egy emberként fogott össze, mi Gecse Péter alpolgármestert kérdeztük, hogy a magánembereken, cégeken túl miben segít az önkormányzat.

Vasárnap hajnalban nagy erőkkel vonultak a tűzoltók Zalaegerszegre, a tűz egy asztalos műhelyben keletkezett.
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hílrap
A Zalaegerszeg összefog elnevezésű Facebook-csoport még a Covid-járvány idején jött létre, ám az eltelt öt év alatt fontos tájékoztatási felületté vált. Itt kért segítséget a hétvégi tűz kárvallott családja is. Parragi Noémi leírta, édesapja műhelye teljesen leégett, egy élet munkája, a család felének megélhetése vált a tűz martalékává. Három kisgyermeket nevelnek, szerencsére személyi sérülés nem történt. „Soha nem kértünk segítséget korábban, most olyan helyzetbe kerültünk, hogy szeretnénk, ha valakinek módjában áll, kérem segítsenek – kérte a fiatal édesanya. - Amire a legnagyobb szükségünk lenne az a romok eltakarítása, illetve pénzügyi támogatás, valamint néhány kisebb-nagyobb gép, szerszám, amit tudnak nélkülözni, vagy használható gépeket vásárolnánk kedvezményes áron, későbbi kifizetéssel. Amire sürgősen szükség van: csavarbehajtó, felsőmaró, lamellázó, dekopírfűrész, kézi körfűrész, szalagcsiszoló, fúrógép, sarokcsiszoló, oszcillálós csiszoló, láncfűrész, gyalupad. Szerszámok közül: BIT készlet, csavarhúzó készlet, fúró készlet, villáskulcs készlet, kalapács, kombinált fogó, harapófogó, kézi fűrész. Ezen kívül jól jönne lapát, gereblye, ásó, fejsze, villa, gumikalapács és salgó polc.”

A tűz felemésztette a szerszámokat is
A legkisebb adomány is hatalmas segítséget jelentene, folytatta, a felajánlásokat a következő számlaszámra várják: Parragi Noémi néven, 11773494-01724592 számlaszámon, „adomány” közlemény megjelöléssel. Az édesanya megköszönni azoknak az autósoknak, járókelőknek a segítséget, akik megálltak, s külön köszönik annak a fiatal társaságnak, akik órákon keresztül vigyáztak a kutyusaikra. Végül, de nem utolsósorban hálásak a tűzoltóknak az órákon át tartó megfeszített munkáért.
Ahogy arról korábban tájékoztattunk, vasárnap hajnalban egy négyszáz négyzetméteres melléképület égett teljes egészében Zalaegerszegen, a Posta utcában. Az épületben felhalmozott faanyag kapott lángra. Az oltásban a zalaegerszegi, a körmendi, a pacsai és a lenti hivatásos tűzoltók tíz vízsugárral fékezték meg a tüzet.
Zalaegerszeg összefog, így segít a város
Gecse Péter alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője ugyancsak járt a helyszínen vasárnap reggel. Az önkormányzaton kívül a családsegítő szolgálat is támogatásáról biztosította a kárvallottakat.
- Az önkormányzat a romok eltakarításában nyújt először segítséget, konténert biztosítunk, elszállítjuk a hulladékot, illetve igyekszünk anyagi támogatást nyújtani. A környéken lakók ugyancsak szívesen adományoznak. Szerencse, hogy nem terjedt tovább a tűz – mondta az alpolgármester.
Gecse Péter hozzátette, a körzetében két évvel ezelőtt történt hasonló eset, akkor a Páterdombon gyulladt ki egy emeletes ház egyik lakása.