Fiatalok a tudományban

2025.04.07. 08:00

A leopárd gekkótól a Mura folyó szennyezéséig

A zalaegerszegi Ady Iskola Izsák Imre Alapítványa nemrégiben a nagykanizsai Batthyány-gimnáziumban rendezte meg a tudományos diákkonferencia programsorozat utolsó állomását. A tudományos diákkonferencia keretében izgalmas előadásokat hallhatott a közönség.

A leopárd gekkótól a Mura folyó szennyezéséig

Tudományos diákkonferencia a Batthyány-gimnáziumban, melynek házigazdája Alexa Mercédesz igazgatóhelyettes volt

Fotó: ZH

A tudományos diákkonferencia több állomáson járt már Zala vármegyében, az utolsón pedig a "batthyányisok" látták vendégül a sorozatot. Ezúttal 13 fiatal nyolc előadásban mutatta be kutatási témáját, beszélt a munkájáról, az előzményekről, ismertette a témával kapcsolatos következtetéseit.

tudományos diákkonferencia
A tudományos diákkonferencia résztvevői, vagyis a tehetséges diákok készen állnak a jövő kihívásaira
Fotó: ZH

Tudományos diákkonferencia: a természetvédelemről

A vendéglátó Batthyány-gimnázium tanulója, Varga Zsuzsa több éve versenyez földrajzból egyéni és csapatversenyeken egyaránt. Idén két országos döntőn indult már és hamarosan újabb versenyen szerepel. Elkötelezett a környezetvédelem és természetvédelem iránt, ezért is választotta az édesvizek témáját. A magyar kutatók egy projekt keretében vizsgálták Ecuadorban a Cuenca város vízellátását biztosító folyó, a Tomebamba állapotát. Ezeket a kutatásokat hasonlította össze a zalai Mura folyón végzett vizsgálatokkal. Kiemelte: akárhol is élünk a világban, mindenütt problémát okoz a káros emberi tevékenység, hiszen vízszennyezéshez vezethet.

A leopárd gekkók élete

A fiatalok sok érdekes témában mélyültek el. A denevérek, a drónok, a génszerkesztés, a szennyvíz, a hulladék, az énekesmadarak költése címszavak közül sokak érdeklődését felkeltette egy különleges hüllőféle gondozását bemutató prezentáció. A zalaegerszegi Ady-iskola két tanulója, Németh Jázmin és Horváth Luca tenyészett házi kedvenceikről, a leopárd gekkókról osztottak meg érdekes információkat.

Kiadványban a tanulmányok

A szervező Ady Iskola Izsák Imre Alapítványa nevében Nemes Erika jelezte: az eddigi megközelítőleg 80 beszámoló jelentős része hat kiadványban jelent meg. A mostani projektek ideje alatt készül el a tavalyi Vármegyei Középiskolai Történelmi Konferencia szerkesztett változata.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában