Teljesítménytúra

2025.04.24. 12:00

Fedezd fel a csodálatos zalai tájat!

Csodálatos táj, jó társaság, s remélhetőleg túrázásra alkalmas időjárás várja a hét végén Zala középső részén, a göcseji dombvidéken a természetjárás kedvelőit. Petrikeresztúri indulással szombaton rendezik meg azt a Tavaszi Szomszédoló Túra elnevezésű programot, amely során három táv közül választhatnak az érdeklődők.

A Tavaszi Szomszédoló Túra az egyik legkedveltebb és legsikeresebb rendezvénye a közép-zalai település önkormányzatának, amit a helyi Közösségfejlesztő Egyesülettel rendeznek meg évről évre, már hatodik alkalommal. A szabadidős sport kedvelőinek három távot kínálnak, ezek mindegyikének útvonalát csodálatos természeti környezetben, a göcseji dombok közt jelölték ki. A már gyakorlott, profi túrázókra egy 30 kilométeres táv vár, a családok, gyermekkel részt vevők számára a tíz kilométeres távot ajánlják, s lesz egy közepes hosszúságú és nehézségű táv is, amely 18 kilométert tesz ki.

tavaszi szomszédoló túra
A Tavaszi Szomszédoló Túra minden évben gyönyörű természeti környezetben zajlik
Fotó: Pezzetta Umberto

A Tavaszi Szomszédoló Túra résztvevőit vendégül is látják

A túrán egyénileg vagy kis csoportokban vehetnek részt a nevezők. A kiindulópont a petrikeresztúri faluház lesz, s a távok megtétele után oda is várnak vissza valamennyi résztvevőt. Az indulás 7 órától folyamatosan zajlik, beérkezni pedig legkésőbb 19 óráig kell a célállomásra. A túra végig előre kijelölt útvonalon halad, de minden nevező kap papíralapú térképet is. A túrázókat a szervezők az egyes ellenőrző pontokon meleg teával, harapnivalókkal várják, illetve a rendezvény végén meg is vendégelnek minden résztvevőt. A túra teljesítéséért oklevelet, ajándékot is kapnak a nevezők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában