2025.04.17. 08:40
Formálódik az M9-es: több mint 50 kilométernyi új szakasz épülhet - Zalában is nagyon várják
Formálódik az M9-es út – egyelőre a tervezőasztalon. Most a Kaposvár és Szekszárd közötti szakasz előkészítése van napirenden, a sztráda ezen részének kiviteli terve 2027 végére készülhet el. Az új, Kelet-Nyugat irányú közlekedési folyosót Zala vármegyében is nagyon várják.
A minap Szekszárd, Bonyhád és Dombóvár térségének országgyűlési képviselői, valamint somogyi és baranyai honatyák egyeztettek az Építési és Közlekedési Minisztérium szakembereivel, s az is elhangzott: a Kaposvár és Szekszárd közötti szakasz nyomvonala mellett kerékpárút is épül. Most az 51-es és 53-as főutak közötti sztráda tervezése van napirenden.

Sztráda – egészen Tompáig
A beruházással kapcsolatban Nagy Bálint közlekedési államtitkár, Keszthely és térsége országgyűlési képviselője elmondta: ez egy mintegy 60 kilométer hosszúságú, 2x2 sávos gyorsforgalmi út lesz, amely – egy lekötéssel – Tompa elérhetőségét is biztosítja. Ezen a szakaszon két pihenőhelyet létesítenek, illetve épül egy mérnökségi telep is.

7,8 milliárd forint
A tervezési feladatok költsége bruttó 7,8 milliárd forint, a munka átfutási ideje pedig 36 hónap. Az idei negyedik negyedévre elkészül az 51-es és az 54-es főút közötti, mintegy 11 kilométeres szakasz terve, majd 2027-re az 54-es és az 53-as közötti, 42 kilométeres rész és a Tompáig tartó, hat kilométeres bekötés dokumentációja.

Közelebb kerülünk
– Az M9-es ezen szakasza része a Bácska-projektnek, a fő feladata pedig az, hogy a majdan megépülő új tompai határátkelőhely és az M6-os autópálya között összeköttetést teremtsen. Másrészt Kelet-Nyugat irányú közlekedési folyosóként a dél-alföldi térség gazdasági fejlődését is elősegíti majd – összegzett Nagy Bálint, hozzátéve: mindez távlatosan azt is jelenti: az M9-es északi, Zalát is érintő majdani része „közelebb hozza” a Nyugat-Dunántúlt az Alföld déli részéhez.

Út a határig
Közben megkezdődött az M9-es déli lekötéséhez kapcsolódó új tompai teherforgalmi határátkelőhely és a kapcsolódó gyorsforgalmi útszakasz előkészítése is. Már kiválasztották a nyomvonalat, s megkezdődött a környezetvédelmi hatástanulmány készítése.
Matrica nélkül használható szakaszok
- az M4-es autóút Vecsés–Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza
- az M6-os autópálya M6-M60 csomóponttól a horvát határig tartó szakasza
- az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58-as és 5826-os számú utak között
- az M8-as autópálya
- az M80-as autóút
- az M9-es autóút 6-os számú főút és az 51-es számú főút közötti szakasza
- az M9-es autóút (61-es számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza