Regionális gazdasági fórum

2025.04.10. 20:00

Bezárt gyárak után új remények: így változhat a jövő Nagykanizsán (galéria, videó)

Regionális gazdasági fórumot tartott csütörtökön a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen az országos és a helyi kamara célkitűzéseiről, így többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet létrehozásáról, illetőleg Czunyiné dr. Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár előadásában a Versenyképes Járások Programról is szó esett.

Bezárt gyárak után új remények: így változhat a jövő Nagykanizsán (galéria, videó)

Fotó: Szakony Attila

A Medgyaszay Házban rendezett regionális gazdasági fórumon elsőként dr. Fodor Csaba, Nagykanizsa alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta: a város számára roppant fontos a gazdaságfejlesztés, hiszen az elmúlt időszakban két komoly foglalkoztató, a Tungsram és a DKG is bezárt. Az alpolgármester jelezte: a következő időszak legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy új vállalkozókat, cégeket telepítsenek az ipari parkba, hogy megvalósuljon a Zalaegerszeg és Nagykanizsa közötti 74-es út négysávosítása, illetve, hogy elkészüljön a város déli elkerülő útszakasza, amely újabb ipari területek feltárását eredményezheti.

regionális gazdasági fórum
 Cégvezetők, vállalkozók vettek részt a kamara regionális gazdasági fórumán.   Fotó: Szakony Attila

Regionális gazdasági fórum a kamara szervezésében

Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke arra a háttérmunkára irányította a figyelmet, amit a városi és a vármegyei kamara is végez a helyi vállalkozások érdekében. Az alelnök úgy fogalmazott: a kamara nem csak meghallgatja a vállalkozókat, hanem kéréseiket, javaslatok formájában továbbítja is a döntéshozók felé.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő az új ipari parkban rejlő lehetőségekről is szólt.   Fotó: Szakony Attila

Gyárbezárások után új remények

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője is kitért a Tungsram és a DKG bezárására, illetőleg az utóbbi gyártelepre tervezett vagongyárról is szót ejtett. Mint rámutatott: az orosz-ukrán háború kitörése után életbe lépett brüsszeli szankciós politika olyan mérhetetlen energiaár- robbanást eredményezett, amely - a kormányzati támogatás ellenére - megpecsételte a Tungsram sorsát, illetőleg ez vezetett oda, hogy a vagongyárat nem Nagykanizsán és Magyarországon, hanem egy távol-keleti országban alakították ki. A képviselő ugyanakkor jelezte: az új, 100 hektáros ipari park  lehetőséget teremt a gazdaságfejlesztésre, s reméli, hogy az város vezetői kiaknázzák ezt a potenciált.

Dr. Polay József, a kanizsai kamara elnöke egy Muramenti Gazdaságfejlesztési Övezet kialakítását kezdeményezte.   Fotó: Szakony Attila

Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet

Dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a jövőbeli tervek és célok kapcsán említette meg egy Szlovéniát és Horvátországot is érintő Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet létrehozását, amely a város és a helyi vállalkozások számára új gazdasági kapcsolatokat eredményezhetne.

Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár a Versenyképes Járások Programról szólt.   Fotó: Szakony Attila

Versenyképes Járások Program - az együttműködésre alapozva

Czunyiné dr. Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár a Versenyképes Járások Programra már beérkezett, települési együttműködésekből fakadó javaslatokról szólva elmondta: abszolút kirajzolódik, hogy csak azok a települések tudnak sikeresek lenni ezen programban, melyek közösen, együttműködésben tudják megfogalmazni fejlesztési céljaikat. Az államtitkár néhány példát is említett, mint mondta: sok település szövetkezne különféle szociális ellátások működtetésére, közös közterület-fenntartásban, közétkeztetésben, turizmusfejlesztésben és gyermekjóléti szolgáltatásokban gondolkodnak, ugyanakkor a térfigyelő kamerarendszerek bővítésére, a kerékpárutak fejlesztésére is hatalmas igény mutatkozik. Az eddig beérkezett mintegy 1200 projektjavaslat 112 milliárd forintos forrást igényelne, ezekből valósítható majd meg az, amit a miniszter is támogat.

Boros Balázs, a ZEUS Exhausts Kft. ügyvezetője Kiváló Gyakorlati Képzőhely díjat vehetett át.   Fotó: Szakony Attila

Kamarai díj

Az előadásokat követően Kiváló Gyakorlati Képzőhely díjat vehetett át a ZEUS Exhausts Kft. ügyvezetője, Boros Balázs, majd a kanizsai kamara régiós elnökségét lezáró aktusaként dr. Polay József átadta a régió kulcsát Cseri Józsefnek, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában