Több a halál, mint a születés

2025.04.20. 17:30

Aggasztó a népességfogyás Zalában, ennyivel lettünk kevesebben 10 év alatt

Zala megye lakónépessége a 2022-es népszámlálás adatai szerint 260 800 fő volt. A népességfogyás továbbra is jellemző a vármegyére. 2011 óta több 20 ezer lakossal vagyunk kevesebben.

A Központi Statisztikai Hivatal ezév március 28. közzétett adatai szerint a népességfogyás országos jelenség. 2025. január–februárban: 12 043 gyermek jött világra, 6,5 százalékkal, 842-vel kevesebb, mint az előző évben. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,34, egy évvel korábban 1,40 volt. Összesen 23 886-an haltak meg, 3,5 százalékkal, 800-zal többen az egy évvel korábbinál. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 11 843 fő volt, 16 százalékkal több az előző évi, 10 201 fős értéknél. Ezer lakosra 7,8 élveszületés és  15,5 halálozás jutott. 

népességfogyás
Zalában is jellemző a népességfogyás, több településen igyekeznek tenni ez ellen
Forrás:  Illusztráció / Shutterstock

Népességfogyás: Zalában is megállíthatatlannak tűnik

Zala vármegyében tavaly 1550 gyermek született, és 3800 fő hunyt el. 2023-ban 1811 volt a születésszám és 3870 a halálozás. 2025 március 28-án közölt népmozgalmi adatok alapján országos átlagban 5,2 volt az ezer főre jutó természetes fogyás, ez az érték 2020 óta a 4,5-6,5 ezrelékes sávban mozog. Nem meglepő, hisz a születések száma alatta marad a halálozásokénak. A természetes fogyás Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt a legalacsonyabb, 2,6 ezrelékes, a legmagasabb Békésben - 9,5 ezrelékes- ettől némiképp azért elmaradva, 8,7 ezrelék a népességcsökkenéssel Zalában, a második legmagasabb ez az érték országosan. Volt rosszabb, 2020-ban -9,2 volt ez az érték, 2023-ban pedig -7,9. A szomszédos vármegyék közül Somogyban is 8 fölött volt ez a mutató. Érdekesség, hogy míg a zalai lakosság száma az utóbbi több mint 10 évben 7,6 százalékkal csökkent, a lakásállomány aránya 5,2 százalékkal emelkedett.

Az önkormányzatok is próbálkoznak

A települések lakosságszámának változására is vessük egy pillantást, Lentiben a 2022-es népszámlálási adatok szerint ez 7195 fő. A város lakosságszáma évről évre csökken. Erre az önkormányzat is felfigyelt, ezért születési támogatással igyekeznek segíteni az újszülött gyermekek fogadását, ezáltal is ösztönözve a gyermekvállalást.

Csesztregen néhány éve önálló minibölcsődét alakított ki az önkormányzat, mivel erre igény mutatkozott a szülők részéről. Az intézménybe jelenleg 14 bölcsis jár. Bécs Tibor polgármester azt mondja, hogy a lakosság száma ugyan nem nőtt a községben, bár vannak bekötözők, ugyanakkor körzetközponti szerepük van, minden szolgáltatás és főként munkahelyek is találhatók Csesztregen, így a környező településekről is a helyi intézményekbe járatják a gyerekeket. 

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Csesztreghez közeli Felsőszenterzsébetet pedig nem fenyegeti a kihalás veszélye, az elmúlt években gyarapodtak, érkeztek beköltözők, s tavasszal gyermek is születik, vagy már meg is született, így legalább 20-an élnek a faluban. 

Általában csökken a népesség, de vannak pozitív példák is

Ami a nagyobb zalai városok népességét illeti, a 2022-es népszámlálás adataiból kiindulva Zalaegerszegen 2011-hez képest 8,5 százalékos a népességfogyás, Nagykanizsán 11,8, Keszthelyen 12,5, viszont Vonyarcvashegyen lakosságszáma nőtt, 13,2 százalékkal, Gyenesdiásé 16,3-al. A véletlenszerű keresés eredményeként az is kiderült, hogy a Zalaegerszeghez közeli Nagypáli népessége pedig 21,7 százalékkal emelkedett, míg a szlovén határ menti Tornyiszentmiklósé 18,5 százalékkal csökkent. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában