2025.04.26. 16:40
Két zalai diák végzett a Széchenyi István Egyetem Jogtudatosan előkészítő képzésén
A győri Széchenyi István Egyetem jogi kara az idei tanévben másodízben hirdette meg a Jogtudatosan című kurzust középiskolások számára. A nyolcalkalmas programot két zalaegerszegi középiskolás is elvégezte.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara második alkalommal szervezett felvételi előkészítő programsorozatot középiskolások számára Jogtudatosan címmel. A diákok ennek során olyan témákban mélyülhettek el, mint a digitális gyermekvédelem, a gyermekjogok, az adatvédelem, a kábítószerjog, a zaklatás, a fogyasztóvédelem, a munkajog és a vállalkozási ismeretek.

Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem
Jogtudatosan: 55 diák tette le a záróvizsgát
„Büszkék lehetnek önmagukra, hiszen sikeresen elvégeztek egy olyan kurzust, amelynek tavalyi évfolyamáról 53-an már a Széchenyi-egyetem hallgatói. Bízom abban, hogy a ma oklevelet szerzők közül is sokakat viszontláthatunk intézményünk falai között” – szólt a fiatalokhoz Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a záróeseményen. Smuk Péter professzor, a jogi kar dékánja elárulta: a program által megszerzett felvételi pluszpontokra szükségük lesz a kar képzéseire való bejutáshoz. „Az egyetemünk iránt érdeklődők száma jelentősen nőtt idén: az első helyes jelentkezéseket nézve tizenhat százalékos emelkedést tapasztaltunk, a jogi karra vetítve ez tizenkét százalék. Nagy lesz tehát a verseny a bekerülésért” – részletezte.
A program utolsó állomásán 55 diák tette le a záróvizsgát az intézmény Győri Innovációs Parkjában. A fiatalok közül ketten a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikumból érkeztek.