2025.04.16. 17:00
"Valószínűleg a lányaim sem élték volna túl" (galéria, videó)
A zalaegerszegi Boschán köz szerdán 10 órakor zsúfolásig megtelt diákokkal, akiket a Béke-Shalom Magyar Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezete hívott közös emléksétára. Az akció a holokauszt magyarországi emléknapja, április 16-a alkalmából mozgósított.
A társaság zalaegerszegi szervezetének elnöke Siklósi Judit az összegyűlt, a zalaegerszegi általános és középiskolákat képviselő közel 600 diáknak elmondta, a helyszín a zalaegerszegi egykori gettó területe volt, amelybe 1944 áprilisában több mint ezer embert zsúfoltak össze. Zalából összesen 3200 zalai zsidó honfitársunkat hurcolták Auschwitzba a holokauszt idején. A koncentrációs táborból alig 300-an tudtak hazajönni.

Fotó: Pezzetta Umberto
Az egybegyűltek megkoszorúzták a baráti társaság által 1994-ben állított, a zalaegerszegi gettóra emlékeztető táblát, majd a volt zsinagóga, ma hangverseny- és kiállítóterem és az utolsó rabbi, Junger Mózes Vörösmarty utcai egykori háza érintésével érkeztek meg a Göcseji úti zsidó temetőbe. Az útjuk során feltartották azt a hatvan táblát, amely olyan hatvan zalai település nevét mutatta, ahonnan zsidó embereket hurcoltak a haláltáborokba.
A zsidó temetőben dr. Paksy Zoltán történész, a Zala Vármegyei Levéltár főlevéltárosa foglalta össze az 1944 tavaszán történteket. Felidézte a zalaegerszegi gettó felállítását, a zsidók vagyonának elkobzását, a téglagyári borzalmakat, ahol 3 napig a szabad ég alatt tartották, kínozták a város korábban megbecsült polgárait, hogy kiszedjék belőlük, hova rejtették az értékeiket. A vasútállomásról június elején indult el a vonat, amely a biztos halálba vitte az ártatlan emberek tömegét.
A temetőben Schwáger Flóra, a Kölcsey-gimnázium diákja saját, az emléknapra írt versét olvasta fel.
Radnóti Zoltán főrabbi ezután két tizenéves lányáról szólt, akik, ha akkor élnek, talán fel se nőhettek volna, áldozattá váltak volna. Intette a fiatalokat, ne tegyenek különbséget egymás között, hiszen ki-ki lehet, magyar, zsidó, roma, színesbőrű, sokféle szempontból vagyunk sokfélék. A fehér ember is lehet kisebbségben a világ számos pontján, tette hozzá, majd imát, kaddist mondott az áldozatokért.
A diákok a településnév-táblákat és az emlékezés köveit elhelyezték az elveszett zalaegerszegiekre emlékeztető sírköveknél.