Közlekedés

2025.04.20. 20:00

Kötélidegzet kell az M7-es autópályához! Brutális mértékben fordulhat elő torlódás!

Elárasztották az internet közösségi oldalait az M7-es autópályával kapcsolatos bejegyzések. A Budapestet Zalával, illetve a horvát-magyar határral összekötő gyorsforgalmi út számos pontján felújítás zajlik, ami alaposan megnehezíti a közlekedést.

Az M7-es autópálya márciusban megkezdett felújításáról többször írtunk már hírportálunkon. Legutóbb részletesen bemutattuk azokat a zalai szakaszokat, illetve az azokon szerzett tapasztalatainkat, ahol jelenleg munkálatok folynak. Már akkor úgy fogalmaztunk, hogy kötélidegzettel kell rendelkeznie annak a sofőrnek, aki ezekben a hetekben Zalából az M7-es autópályán akar a fővárosba, vagy onnan szűkebb pátriánkba jutni. A felújítások miatt a sztrádán ugyanis sebességkorlátozásokra, sávlezárásokra, terelésekre és sávelhúzásokra, ezek miatt pedig a menetidő megnövekedésére kell számítunk. 

felújítás
Az M7-es felújítása miatt Becsehely és Letenye térségében a közlekedés mindkét irányban egy-egy forgalmi sávra szűkül, azaz irányonként csak egy sáv járható
Fotó: Gyuricza Ferenc

Mindennaposak a torlódások

A helyzet úgy tűnik, azóta csak romlott. A közösségi médiában megjelent posztok szerint mindennaposak a torlódások, amit a felújítások mellett a balesetek is okoznak. Akár Budapest felé tartunk, akár onnan Zalába, a helyzet nagyjából hasonló. Saját tapasztalataink alapján jegyezzük meg: Budapest felé autózva sűrű forgalomban ugyan, de egészen Székesfehérvárig viszonylag zökkenőmentesen haladtunk, onnantól viszont többször is araszolásra kényszerültünk. Hazafelé már rosszabb volt a helyzet, a Budapesttől Siófokig tartó mintegy 100-110 kilométeres szakaszon többször is bedugult a forgalom, volt, ahol negyed órát kellett várnunk, mire újra elindult a kocsisor. Az internetes posztok és bejegyzések szerint ezzel még szerencsésnek mondhattuk magunkat. 

Húsz helyszínen zajlik felújítás

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója szerint jelenleg mintegy húsz helyszínen zajlik az M7-es autópálya felújítása, igaz, ebbe belefoglaltatik néhány pihenőhely is, ami közvetlenül nem gátolja a közlekedést. Ezek befejezése különböző időpontokban várható, vannak olyan szakaszok, ahol már néhány napon belül már zavartalanul autózhatunk, de akadnak olyanok is, ahol egészen a 2025-ös év végéig elhúzódnak a munkálatok.

Zalában is dolgoznak

Zalában három helyen dolgoznak. A 189-es és 193-as kilométerszelvények között a Letenye felé tartó oldalon a belső sáv zárása mellett zajlik az útépítés, ez a főváros felé tartókat nem érinti. A zalakomári pihenőt mindkét oldalon lezárták a teherforgalom elől, a forgalmat tulajdonképpen ez sem gátolja. A harmadik helyszín Becsehely és Letenye térségében, a 227-es és 233-as kilométerszelvények között található. A közlekedés itt mindkét irányban egy-egy forgalmi sávra szűkül, azaz irányonként csak egy sáv járható. Az érintett szakaszon 80 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben. Azoknak, akik Letenyére szeretnének eljutni, vagy a szlovén határ felé vezető M70-es autópályán folytatnák az útjukat, itt érdemes figyelniük, ugyanis a 230-as kilométerszelvénynél sávelhúzással vissza kell térniük a jobb oldali pályatestre. Erre több tábla is figyelmeztet, megítélésünk szerint azonban nem egyértelműen. A táblák mérete is kicsi, Letenye neve pedig nem is szerepel rajtuk, ezért a kellő gyakorlattal nem rendelkezők itt könnyen elvéthetik az irányt. Ha nem hajtanak ki ezen a helyen, akkor egyenesen továbbhaladva Horvátországban találják magukat. Ez a helyzet azonban már csak rövid ideig áll fenn, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója szerint ezen a szakaszon április 24-én befejeződnek a munkák. 

felújítás
Ha a 230-as kilométerszelvénynél eltévesztjük a Letenye és az M70-es felé vezető kihajtót, a felújítás miatt - akár akarjuk, akár nem - Horvátországban találjuk magunkat
Fotó: Gyuricza Ferenc

A holládi csomópont is lezárva

Fontos információ lehet még a Zalából a fővárosba tartók számára, hogy az autópálya somogyi szakaszán, a holládi csomópontban is dolgoznak, ezért ott a gyorsforgalmi út főváros felé tartó oldalára nem lehet felhajtani. Az errefelé közlekedőknek a 7-es úton kell továbbhaladniuk egészen a balatonszentgyörgyi csomópontig, s csak ott tudnak a sztrádára csatlakozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában