Közlekedésbiztonság

2025.04.23. 14:35

Akár kétmillió forintos bírságot is kaphat Ausztriában az a sofőr, aki erre a szabályra nem figyel oda

Baleset okozása esetén akár ötezer eurós bírságra is számíthat az a sofőr, aki nem megfelelő gumiabronccsal közlekedik Ausztriában. A szomszédos országban mind nagyobb figyelem irányul a biztonságos közlekedésre, így az extrém gyorshajtók kiszűrése után most a járművek kötelező felszerelése került a fókuszba.

Bő egy évvel ezelőtt futótűzként árasztotta el az internetet annak híre, hogy Ausztriában akár az autóját is elkobozhatják annak, akit extrém gyorshajtáson kapnak. A biztonságos közlekedés érdekében ugyanis 2024 márciusában lépett életbe az a jogszabályváltozás, mely szerint abban az esetben, ha lakott területen a megengedett 50 kilométer/órás sebesség helyett minimum 110 kilométer/órás tempóval, vagy az autópályán megengedett 130 helyett 200 kilométer/órás sebességgel mérnek be valakit, úgy két hétre lefoglalhatják a gyorshajtó kocsiját. Ha ezalatt kiderül, hogy volt már hasonló esete, a tulajdonos végleg el is búcsúzhat autójától. 

Úgyszintén véglegesen elkobozzák a járművet, ha a gyorshajtó lakott területen minimum 80 kilométer/órával lépi át a megengedett legnagyobb sebességet, vagy autópályán 220 kilométer/óránál nagyobb sebességgel hajtja járművét. Tavaly ősszel mi is megírtuk annak a 19 éves magyar fiatalembernek az esetét, akit 155 kilométer/órás tempóval mértek be ott, ahol 70 kilométer/órás korlátozás volt érvényben.

biztonságos közlekedés
Nagyobb figyelmet kap a biztonságos közlekedés Ausztriában: a fókusz most a gumiabroncson van Fotó: Illusztráció/Pixabay

A biztonságos közlekedés érdekében most a járművek kötelező felszerelésére figyelnek

A közlekedésbiztonság érdekében az extrém gyorshajtók visszaszorítása után az osztrák rendőrség figyelme most a járművek kötelező felszerelésére, többek közt a megfelelő gumiabroncsok meglétére irányul. Ugyan a téli gumi használata április 15. után már nem kötelező, de az osztrák sajtó folyamatosan ír arról, hogy csak ott cseréljenek nyári gumira, ahol a hőmérséklet tartósan kétszámjegyű már. A szomszédos ország magasabb fekvésű részein ugyanis még most is előfordulhatnak télies útviszonyok. Az osztrák autóklub, az ÖAMTC szintén arra figyelmezteti a járművezetőket, hogy ne a naptári dátumhoz, hanem mindig az aktuális időjárási viszonyokhoz igazítsák a gumiabroncsok cseréjének időpontját. 

Nincs nyárigumi-kötelezettség

Az osztrák közszolgálati televízió magyar nyelvű weboldalán is jelent meg a közelmúltban ezzel kapcsolatos írás, részben a Magyarországról érkező járművezetőknek címezve. Ők arról írnak, hogy Ausztriában nyári gumikötelezettség – szemben például Olaszországgal – nincs, a téli gumik pedig gond nélkül bírják a tavaszi hőmérsékletet. Az autógumik állapotát azonban folyamatosan ellenőrzi a rendőrség, s amennyiben az nem megfelelő, úgy alapesetben 50 euró összegű bírságot szabnak ki, ami baleset okozása esetén akár 5000 euróig, azaz kétmillió forintig is terjedhet. 

Az Ausztriában éveken át dolgozó, s a szomszédos országban továbbra is gyakran megforduló ismerősünk, Kovács Róbert elmondása szerint annak viszonylag kicsi a kockázata, hogy útközben megállítanak bennünket ellenőrzés céljából, ám baleset – akárcsak egy koccanás vagy árokbahajtás – esetén igen tüzetes vizsgálatra számíthatunk, s ha úgy ítélik meg, hogy a balesetet a gumiabroncsok nem megfelelő állapota okozta, akkor nemcsak bírsággal sújtják a sofőrt, de a biztosító sem fizet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában