2025.04.15. 20:00
Sebességkorlátozás, sávlezárás, terelés, torlódás – ezek várnak ránk az autópályán
Kötélidegzettel kell rendelkeznie annak a sofőrnek, aki ezekben a hetekben Zalából az M7-es autópályán akar a fővárosba, vagy onnan szűkebb pátriánkba jutni. A sztrádán ugyanis számos helyen felújítás zajlik, ezért sebességkorlátozásokra, sávlezárásokra, terelésekre és sávelhúzásokra, ezek miatt pedig torlódásokra kell számítunk. A körülmények okán az autópálya számos pontja jelenleg még jóindulattal sem nevezhető gyorsforgalmi útnak.
Pedig még jóval előtte járunk a nyári szezonnak, amikor az igazán nagy forgalom várható a fővárost a horvát határral összekötő M7-es autópálya közel 250 kilométeres szakaszain. Ismerőseink beszámolója, illetve a saját tapasztalataink alapján egyaránt állítjuk: akár Budapest felé tartunk a sztrádán, akár hazafelé autózunk, már most is olyan torlódások alakulhatnak ki, amelyek alaposan megnövelik a menetidőt.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Húsz helyszínen zajlik az M7-es autópálya felújítása
A felújítások persze elkerülhetetlenek, ám miután azok számos helyen egyszerre kezdődtek el, valamint egymással párhuzamosan zajlanak, ezért akár rémálommá is válhat a közlekedés. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója szerint az M7-es autópálya márciusban megkezdett felújítása jelenleg húsz helyszínen zajlik, igaz, ebbe belefoglaltatik néhány pihenőhely is, ami közvetlenül nem gátolja a közlekedést. Ezek befejezése különböző időpontokban várható, vannak olyan szakaszok, ahol már néhány napon belül zavartalanul autózhatunk, de akadnak olyanok is, ahol egészen a 2025-ös év végéig elhúzódnak a munkálatok.
Zalában három helyen dolgoznak
Zalában három helyen dolgoznak. Ha Letenyétől, a horvát-magyar határtól indulunk a főváros felé, akkor először a 233-as és 227-es kilométerszelvények között kell korlátozásra számítanunk. A közlekedés itt mindkét irányban egy-egy forgalmi sávra szűkül, azaz irányonként csak egy sáv járható. Az érintett szakaszon 80 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben. A következő helyszín a zalakomári pihenő, ahova az annak várhatóan június 16-ig tartó felújítása alatt csak személygépkocsival hajthatunk be. A harmadik zalai helyszín a 193-as és 189-es kilométerszelvények közötti szakasz, itt az országhatár felé vezető oldalon a belső sáv zárása mellett zajlik az útépítés. Fontos információ lehet még a Zalából a fővárosba tartók számára, hogy az autópálya somogyi szakaszán, a holládi csomópontban is dolgoznak, ezért ott a gyorsforgalmi út főváros felé tartó oldalára nem lehet felhajtani. Az errefelé közlekedőknek a 7-es úton kell továbbhaladniuk egészen a balatonszentgyörgyi csomópontig, s csak ott tudnak a sztrádára csatlakozni.
A szomszédos országok gyakorlata
A korlatozások időbeni elhúzódását többek közt az is okozhatja, hogy a felújítás csak normál munkaidőben zajlik, s nem is túl nagy intenzitással, azaz hétvégén, ünnepnapon, illetve a késő délutáni, esti vagy éjszakai órákban nem dolgoznak az útépítők. Ezt nemcsak azok a zalai ismerőseink állítják, akik az elmúlt napokban a fővárosban jártak, de saját magunk is hasonlót tapasztaltuk. A felújítás vélhetően hamarabb befejeződne, ha a szomszédos országok gyakorlatát követve napi 24 órás munkavégzés történne a gyorsforgalmi szakaszokon.