Grandiózus projekt

2025.03.25. 20:00

A legnagyobb kínai tanúsító cég látogatott Zalaegerszegre

Eddig is számos, nagyívű projektet tudhat magáénak a zalaegerszegi komplexum, néhány napja pedig a legnagyobb kínai tanúsítószervezet delegációját fogadták az AVL ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. Prof. Dr. Palkovics László újonnan kinevezett, az MI legnagyobb hasznosításáért felelős kormánybiztos, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője és Hamar Zoltán, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője tárgyalt a cégóriás képviselőivel, akik fontos feladatot bízhatnak a zalaiakra.

A legnagyobb kínai tanúsító cég látogatott Zalaegerszegre

A legnagyobb kínai tanúsítószervezetének delegációját fogadták a ZalaZONE tesztpályán.

Forrás: ZalaZONE InnoTech.

A China Certification & Inspection Group (CCIC) képviselőivel elsősorban a kínai gyártók európai jóváhagyási feladatainak a ZalaZONE-on történő végrehajtásáról tárgyaltak, kiemelt figyelmet fordítottak a fejlett vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt és mesterséges intelligencia által irányított, vezető nélküli rendszerekre. Nemrég egy rendőrséggel közös vezetéstechnikai bemutatón kapott ízelítőt a sajtó például a Flashbotok, azaz önvezető elektromos autótöltő robotok működéséről. 

ZalaZONE
A ZalaZONE tesztpályán nemrég az önvezető töltőrobotok, a Flashbotok mutatkoztak be. 
Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap

A ZalaZONE és a kínaiak projektje

A látogatás során a kínai partnerek tájékoztatást kaptak a magyarországi high-tech iparághoz kapcsolódó technológiai platformok működéséről, kiemelten a tanúsítószervezet fókuszában álló mesterségesintelligencia-kompetenciákról, valamint ennek hazai stratégiai, tudományos, jogi és technológiai környezetéről, számolt be az Energiaügyi Minisztérium és a ZalaZONE InnoTech a közösségi oldalán. A több mint 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató kínai cég 40 országban és régióban van jelen, több mint 500 laboratóriummal, 100 nemzetközi és 300 nemzeti szintű akkreditációval rendelkezik. A csoport európai leányvállalata 2002-ben alakult meg Hollandiában. A zalaegerszegi látogatás során javaslatok születtek a további együttműködésről.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában