2025.03.19. 07:02
Kezdődik a munka az autópályán: ezeken a szakaszokon állhatsz majd a dugóban!
Az országban több útszakaszon kell figyelniük az autósoknak augusztus végéig. Az ország történetében a legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítás kezdődött el március 17-én. Az MKIF - Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint folytatódik a szintrehozás egyes autópályákon.

Történelmi jelentőségű útfelújítás kezdődött el az autópályákon - a Zalakomári pihenőhelyet is érinti
Fotó: Szakony Attila
Az MKIF közleménye szerint a gyorsforgalmi útfelújítás idén is folytatódik március 17-től. 2025-ben a tervek szerint további 3,2 millió négyzetméteren kapnak új burkolatot az MKIF Zrt. által üzemeltetett autópályák, gyorsforgalmi utak, ez az összes főpálya 16 százalékát jelenti. Emellett felújítanak 40 hidat és 30 pihenőhelyet is. Az MKIF 2022 szeptembere és az idei augusztus vége között 540 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózatot újít fel, már az utolsó szakaszban járnak.

Fotó: Szakony Attila / Archív
Útfelújítás kezdődött az autópályákon
A tervek szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 autópályán lesz a legtöbb munka, de ezen kívül 7 másik - M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8 - gyorsforgalmi úton is dolgoznak. A szintrehozó felújítási munkák idén augusztus 31-ig befejeződnek, a pályák további karbantartása, burkolatcseréje azonban nem áll meg. Az idei munkák a közlekedők későbbi komfortérzetét és biztonságát hivatottak szolgálni. Sebesség- és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérnek mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek az ott dolgozókra.
A szintrehozás zalai szakaszokat is érint
A munkákról tájékozódni lehet az Útinformon, illetve az MKIF weboldalán keresztül. Az M7-es autópályán zalai szakaszokat is érint a szintre hozás. A várható aktuális felújítások időtartama:
- 120-123 km, mindkét oldal, 03.17-29.
- 72-83 km, országhatár felé vezető oldal, a Lepsényi pihenőhely hátsó útja kerül lezárásra – 03.17.-04.06.
- 227-233, mindkét oldal, 03.17-05.02.
- 151-153, mindkét oldal, 03.17.-06.14.
- Velencei csomópont, mindkét oldal – a Velencei pihenőhely felső parkolóit zárják le, valamint nem lehet felhajtani és lehajtani az M7-es autópályára a főváros felé vezető oldalon, 03.17.-12.31.
- 23-29 km, mindkét oldal, 03.18.-04.24.
- 130-133 km, mindkét oldal, 03.18.-06.15.
- 35-45 km, mindkét oldal, 03.19.-06.11.
- 158-161 km, mindkét oldal, 03.19.-06.02.
- 189-193 km, országhatár felé vezető oldal, 03.19.-05.11.
- Zalakomári pihenőhely, országhatár felé vezető oldal, pihenőhely felújítása a személyautók részleges, a kamionos forgalom teljes korlátozásával, 03.19.-06.16.
Az M7-es autópályán hamarosan következő felújítások időtartama:
- 16-17 km, országhatár felé vezető oldal, 03.21.-03.26.
Az M70-es gyorsforgalmi úton a közeljövőben előre tervezett, nagyfelületű felújítási munkálat nem várható.
A közleményben kiemelték, hogy a szintrehozó felújítási munkák idén augusztus 31-ig befejeződnek, de a pályák további karbantartása, burkolatcseréje nem áll meg. Az idei munkák a közlekedők későbbi komfortérzetét és biztonságát hivatottak szolgálni - tették hozzá.