2025.03.21. 18:10
Bizalom nélkül nem tudnak dolgozni
Százötven évre tekintettek vissza március 21-én, pénteken a Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara tagjai és meghívott vendégei a zalaegerszegi Mindszentyneumban tartott ünnepi konferencián. A Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara jubileumához A jog szolgálatában címmel kiállítás kapcsolódott a Göcsej Múzeumban.
A Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara 1875-ben jött létre, abban az évben az ország 27 városában alakult ügyvédi kamara, a feltétel szerint legalább 30 ügyvédet kellett magában foglalnia, működése egy vagy több törvényszék területére terjedt ki.

Fotó: Pezzetta Umberto
A zalai ügyvédi kamara ünnepe
A zalaegerszegi ünnepségen - melyen részt vett dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke, a társkamarák, a bírói kar, a rendőrség, az ügyészség egy-egy képviselője, valamint Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Zalaszentgrót polgármestere - dr. Török Ferenc, a Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara elnöke köszöntötte a zalai ügyvédeket és vendégeiket. Török Ferenc a rangos tisztséget a legendás dr. Takács Ádám ügyvédtől vette át 1993-ban, aki szintén 33 évig elnökölte az igazságszolgáltatás zalai kulcsszereplőinek érdekképviseleti szervezetét. Nagy vonalakban vázolta a kamara történetének főbb állomásait, amelyeket az utána következő előadók részleteztek. Emlékeztetett, a kamara jelenleg jogtanácsosokkal, jogi előadókkal ügyvédi irodákkal együtt 290 tagot számlál.
Sulyok Tamás köztársasági elnök üdvözlő levelét dr. Szabó Tamás, a Szekszárdi Ügyvédi Kamara elnöke olvasta fel, majd dr. Holczer Ferenc, a Magyar Ügyvédi Kamara főtitkára osztotta meg a gondolatait a dr. Gárdos Tamás által vezetett ünnepi ülés résztvevőivel. A főtitkár szólt a jogkereső közösség szolgálatáról, a közbizalom legfőbb letéteményeseiként számon tartott ügyvédekről. Az egyéniség, a jellem, az erkölcsi szilárdság tesz alkalmassá a bizalom elnyerésére, mondta.
Dr. Károlyi Attila, a Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara titkára Nagykanizsa város ügyvédeinek küzdelme a kamarai székhelyért címmel tartott előadást, taglalva azt a folyamatot, melynek végén nem Nagykanizsa kapta a székhely címet. Dr. Németh László Sándor, a Magyar Nemzeti Levéltár Szakmai Koordinációs Igazgatóságának igazgatója „A helyes tárgyalási magatartás" Piros Sándor Zala megyei bírósági elnök ügyvédképe, 1956-1958 című, humoros vonatkozásokkal fűszerezett előadásában felidézte a XX. század közepén, a kor viszonyai között elvárt ügyvédi magatartást. Piros Sándor 1982-ig volt a Zala Megyei Bíróság elnöke, ebben a minőségében írt szovjet mintákat alapul véve viselkedéskódexet a bírák, ügyészek, ügyvédek számára. Az előadás kitért az 1956 utáni perekben játszott ügyvédi szerepekre is.
Dr. Iglódi Endre ügyvéd, a Magyar Olimpiai Akadémia tagja "A keszthelyi ügyvédség 150 éve" című előadásában már nem élő nagy elődökre is emlékeztetett, köztük Deák Ferencre, aki ügyvédként kezdte a közjó szolgálatát.
A Zala Vármegyei Ügyvédi Kamara a jubileum alkalmából posztumusz díjat adományozott dr. Takács Ádámnak. Kitüntető elismerést vehetett át Tódorné dr. Vercz Hajnalka, dr. Lackner Melinda és dr. Matyók Mária.