2025.03.17. 12:00
Támogatta a munkás fiatalokat és közösséget épített - ismerkedjünk meg vele!
Jubileumot ünnepel idén a közösségi szervezet. Működésének 20. évfordulóján több programot is szervez Lentiben a Szent Katalin Kolping Család. Nemrég a városi könyvtárban a Kolping-családok névadójáról szóló előadást kísérhették figyelemmel az érdeklődők.
Az idén 20 éves Szent Katalin Kolping Család élete fontos állomáshoz érkezett. Kovács András, a szervezet titkára elmondta, hogy a jubileumi évben több programmal is készülnek. Az első rendezvényen Pete Polgár Máté rédicsi plébános tartott előadást Boldog Kolping Adolfról, a munkás fiatalok támogatójáról, közösségek építőjéről.

Fotó: Városi Könyvtár Lenti
Jubileumot ünnepel a Szent Katalin Kolping Család
Kovács András arról is beszélt, hogy fontos feladatuk, hogy a szélesebb közönséggel is megismertessék Kolping Adolf életútját. Az év további részében pedig további rendezvényeket is tartanak, az éves közgyűlés mellett ősszel a Nemzetközi Kolping Szövetség missziós tevékenységéről lesz előadás, két további rendezvényük közül szeptemberben lesz a hagyományos Mária-ünnepség Lentiszombathelyen a Mária-zarándokhelyen, majd novemberben rendezik meg a jubileumi ünnepséget, mely alkalomból dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek celebrálja majd a szentmisét.
Ki volt Boldog Kolping Adolf?
Pete Polgár Máté előadásából a hallgatóság megismerhette a szegény családba született Adolf Kolping gyermekkorát, ambícióit, aki kényszerűségből a cipész mesterséget választotta, majd már felnőttként elvégezte a gimnáziumot és papnak tanult. Felszentelése után betegségei miatt mindössze húsz év jutott neki, hogy elérje céljait. Elberfeld iparvárosában kezdte papi hivatását, ahol a szegénységben, reménytelen életkörülmények között tengődő fiatal férfiak sorsa erősen emlékeztette saját korábbi életére. Támogatásukra jó lehetőséget látott a segédegylet tevékenységében, megalapította a Kölni Legényegyletet. Célja a legények vallási, szakmai, családi és társadalmi életre való felkészítése volt. Az egyletek családszerűen működtek, majd az 1850-es években egyre több egylet alakult Németországban, és a mozgalom elterjedt Európában és a világ más részein is.