2025.03.09. 17:30
Közlekedni szabályosan, amit azért gyakorolni kell (galéria, videó)
Magyarországon elsőként szerveztek ilyen versenyt Zalaegerszegen, de jövőre is szeretnék folytatni. Közlekedik a polgárőr család elnevezéssel kettő vármegye csapatainak részvételével rendezte meg programját szombaton a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség. Délelőtt a VOKSH Autósiskolában oldották meg az elméleti feladatokat, majd ezt követően a Zala utcában található rutinpályán pattantak kerékpár, segédmotor nyergébe, illetve ültek be a Spirit által biztosított tesztautóba.

A polgárőr családok tagjai megosztották egymás között a feladatot. Felvételünkön a vasegerszegi Könczöl János a kerékpáros pályán. Mellette balra Donáczi Dezső.
Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap
A Vas vármegyei Vasegerszegről nevezett a versenyre a Könczöl család. Páti Katalin a volán mögé ült, míg férje a segédmotorral, fia pedig a kerékpárral ment végig az ügyességi pályán. A polgárőr család számára természetes, hogy vigyázzák a rendet, Katalin 2002-ben csatlakozott a helyi szervezethez, férje pedig tíz éve. Kettő településen látnak el szolgálatot, éjszaka és nappal is járőröznek, valamint a rendezvények lebonyolításában segédkeznek. A versenyre nem kellett komolyabban készülniük, s már csak a csapatépítés apropóján is szívesen ruccantak át Zalába ismerkedni.

Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap
A polgárőr családok száma növekszik hazánkban
Donáczi Dezső, a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség járási koordinátora, közlekedési referens a kollégáival együtt bonyolították a Közlekedik a polgárőr család versenyt, amit a KTI Közlekedéstudományi Intézet támogatott. A rendezvény célja, hogy a gépjárművekkel, motorokkal, kerékpárokkal rendelkező polgárőr egyesületek tagjai minél nagyobb rutint szerezzenek mind a közlekedés, mind az elméleti tudnivalók területén. Bár léteznek nagymotoros polgárőr szervezetek, azért a többség leginkább kerékpárral és kismotorral közlekedik, tette hozzá.
Közlekedik a polgárőr család vetélkedő
Fotók: Mozsár Eszter- Egyre több a polgárőr család, akik sokszor együtt teljesítenek szolgálatot. Úgy érezzük, kötelességünk, hogy bármilyen formában támogassuk őket, hiszen őket is hazavárják. Reméljük, hogy hagyománnyá válik majd ez a kezdeményezés – jelezte Donáczi Dezső. A nyertesek több tízezer forintos vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak.