2025.03.24. 18:30
Ők iszonyúan jól értik, amit a legtöbb ember nem
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány ebben az évben is megrendezte a Megyei Matematikaversenyt. Az eredményhirdetésre, illetve a legjobban teljesítő diákok és felkészítő tanáraik jutalmazására 2025. március 13-án került sor a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
A verseny első fordulójára Zalában 413 versenyző nevezett, tájékoztatta lapunkat Benke Barbara, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanára. 338 általános iskolás és 75 gimnazista mérette meg magát a 3-8. évfolyamosok között. A második forduló a vármegye három városában zajlott (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely), ahol 135-en versenyeztek összesen.
Az eredményhirdetésen 69 tanuló és 11 felkészítő pedagógus vehetett át elismerést. A díjakat dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere, Varga István, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ szakmai vezetője, Schneider János, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója és Kiss Zsolt, a gimnázium igazgatóhelyettese adta át.
A legeredményesebb versenyzők meghívást kaphatnak a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre, amit 2025. május elején, Marosvásárhelyen rendeznek meg. (Az erre a versenyre meghívott tanulókat a szervezők később értesítik.)
Részletes eredmények:
Általános iskolai kategória:
3. osztály: 1. Novák Nelzon (Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola), 2. Cser Patrik (Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hévíz), 3. Wettstein Nóra (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Zalaegerszeg)
4. osztály: 1. Tóth Réka Hanna (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Zalaegerszeg), 2. Szabó-Kalló Keán (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI, Keszthely), 3. Serfőző Hunor (Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola)
5. osztály: 1. Prótár Noémi és 2. Kovács Lilien Blanka (Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok), 3. Szládovics Máté Nándor (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI, Keszthely)
6. osztály: Liptai Regő (Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály Tagintézménye), 2. Andrássi Lili (Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola, Rezi), 3. Horváth Zsóka (Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)
7. osztály: 1. Ruff Jakab (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI, Keszthely), 2. Kovács Annabell (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Zalaegerszeg), 3. Töttő Kornél (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI, Keszthely)
8. osztály: 1. Horváth Gellért Benedek (Izsák Imre Általános Iskola), 2. Nagy Franciska Flóra (Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), 3. Horváth Cecília (Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)
Gimnáziumi kategória:
5. osztály: 1. Tóth Hunor Tas (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), 2. Novák Norton (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), 3. Vass Gergely (Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa)
6. osztály: 1. Tóth Botond, 2. Papp Olivér, 3. Lukács Zsigmond (mindhárman Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa)
7. osztály: 1. Fitos Bendegúz (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), 2. Gedeon Miklós (Keszthelyi Vajda János Gimnázium), 3. Bekő Viktória (Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa)
8. osztály: 1. Horváth Regina (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), 2. Zábrádi Robin Péter (Dr. Mező Ferenc Gimnázium, Nagykanizsa), 3. Bella Mátyás (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)
Díjazott felkészítő pedagógusok:
Baloghné Bedő Judit (Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály Tagintézménye), Belediné Baár Krisztina (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Zalaegerszeg), Benke Barbara (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), Erdős Gábor (Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa), Fonyó Éva és Fehér Bálint Csaba (Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI, Keszthely), Novákné Bosits Csilla (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), Somogyi Zsuzsanna (Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Sóvágó Szilvia (Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola), Tulok Renáta (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium) és Türgyei-Bartos Noémi (Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok)
A díjátadó szervezői: Benke Barbara, Novákné Bosits Csilla (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)