2025.03.13. 19:30
Több mint 1300 matekos diák bizonyított Zalában (galéria, videó)
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány az idén is megrendezte a XXXVI. Zrínyi Ilona matematikaversenyt. A matematika tantárgyban kiválóan szerepelő Zala vármegyei diákoknak az eredményhirdetést a nagykanizsai Batthyány-gimnáziumban tartották.

A Zrínyi Ilona matematikaverseny Zala vármegyei díjait a Batthyány-gimnáziumban adták át
Fotó: Szakony Attila
A megjelenteket Györek László, a Batthyány-gimnázium igazgatója köszöntötte. Elhangzott: az első fordulóban kicsivel több mint 56 ezer diák oldotta meg a verseny feladatait. A résztvevők közül 11 899 fő volt határon túli, vagyis felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági magyar diák. Zala vármegyében 58 iskolában 1339 tanuló vett részt a matematika viadal első fordulóján. A vármegyei forduló 3 város 5 iskolájában zajlott 712 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 103 diákot jutalmazták az eredményhirdetésen. Legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de vannak köztük olyan tanulók is, akik az egyéni versenyben ugyan nem jutottak az adott évfolyamukon a legjobb 10 közé, de két iskolatársukkal együtt csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel a díjazottak közé kerültek.

Fotó: Szakony Attila
Matematika: a legsikeresebbek folytathatják
A vármegyei verseny legsikeresebb versenyzőit a szervezőbizottság várja az április 17-18-19-én Miskolcon megrendezendő országos döntőre.
Részletes eredmények
Győztesek. Csapatverseny, gimnázium: 9. osztály: Nk. Batthyány Lajos Gimnázium (Szentgyörgyvölgyi Marcell, Kutfej Marcell, Mácsai Adél). 10.: Nk Batthyány (Göntér Jenni Lizandra, Porgányi Emma, Dancsák Dávid). 11.: Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimnázium (Domján István, Wolf Erik, Seregélyes Mária). 12.: Zeg. Zrínyi (Petrényi Marcell László, Czigány Mátyás, Fercsák Flórián). Általános iskola: 2. osztály: Lenti Arany (Joós Petra, Heller Fruzsina, Farkas Patrik). 3.: Keszthely Egry (Szálteleki Dániel, Rosta Vajk, Mihálovics Márk). 4.: Zeg. Dózsa (Megyer Borka, Varga Bálint, Tóth Dániel). 5.: Zeg. Zrínyi (Glynn-Weisz József, Horváth Maja Viktória, Novák Norton). 6.: Zeg. Zrínyi (Czett Lóránd, Bella Kata, Agárdi Roland). 7.: Zeg. Zrínyi (Fitos Bendegúz, Srágli Anna Sára, Zsédely Hunor Attila). 8.: Zeg. Zrínyi (Horváth Regina, Szabó Zsombor, Bella Mátyás). Egyéni verseny, dobogósok, gimnázium: 9. osztály: 1. Bertalan Marcell (K. Vajda), 2. Szentgyörgyvölgyi Marcell, 3. Kutfej Marcell (mindketten Nk. Batthyány). 10.: Göntér Jenni Lizandra, 2. Porgányi Emma, 3. Dancsák Dávid (mindannyian Nk. Batthyány). 11.: 1. Domján István, 2. Wolf Erik (mindketten Zeg. Zrínyi), 3. Koszoru Levente (Nk. Batthyány). 12.: 1. Petrényi Marcell László, 2. Czigány Mátyás, 3. Fercsák Flórián (mindannyian Zeg. Zrínyi). Általános iskola: 2. osztály: 1. Joós Petra (Lenti Arany) 2. Pankasz Zétény (L. Vörösmarty), 3. Tóth Olivér (Zeg. Dózsa). 3.: 1. Novák Nelzon (Zeg. Öveges), 2. Magyar Botond (Nk. Zrínyi), 3. Szálteleki Dániel (K. Egry). 4.: 1. Kerekes Márton (Zalaszentgrót Deák), 2. Morócz Huba (Lorántffy Kehidakustány), 3. Szabó-Kalló Keán (K. Csány-Szendrey). 5.: 1. Navarrete Viktória (Bocföldei-iskola), 2. Glynn-Weisz József (Zeg. Zrínyi), 3. Hevér Levente (K. Egry). 6.: 1. Czett Lóránd (Zeg. Zrínyi), 2. Tóth Botond (Nk. Batthyány), 3. Horváth Zsóka (Zeg. Dózsa). 7.: 1. Pózvai Péter (K. Vajda), 2. Fitos Bendegúz (Zeg. Zrínyi), 3. Rozsnyói Botond (Bocfölde). 8.: 1. Horváth Regina (Zeg. Zrínyi), 2. Szente András (Nk. Inkey), 3. Horváth Gellért Benedek (Zeg. Izsák). Technikum, győztesek: 9. osztály: 1. Kovács Endre (ZSzC Széchenyi István Technikum). 10.: 1. Harmath Bence (ZSzC Ganz Ábrahám Technikum). 11.: 1. Takács Flórián (ZSzC Széchenyi István Technikum). 12.: 1. Gaál Mátyás (ZSzC Széchenyi István Technikum).

Fotó: Szakony Attila
Akik az országos döntőben is bizonyíthatnak
Az országos döntőbe jutottak. 2. o.: Joós Petra (L. Arany), Pankasz Zétény (L. Vörösmarty). 3. o.: Magyar Botond (Nk. Zrínyi), Novák Nelzon (Zeg. Öveges). 4. o.: Kerekes Márton (Zalaszentgrót Deák), Mórocz Huba (Lorántffy Kehidakustány). 5. o.: Glynn-Weisz József (Zeg. Zrínyi), Navarrete Viktória (Bocföldei-iskola). 6. o.: Czett Lóránd (Zeg. Zrínyi), Tóth Botond (Nk. Batthyány), Horváth Zsóka (Zeg. Dózsa). 7. o.: Pózvai Péter (K. Vajda). 8. o.: Horváth Regina (Zeg. Zrínyi). 9. o.: Bertalan Marcell (K. Vajda), Szentgyörgyvölgyi Marcell (Nk. Batthyány). 10. o.: Göntér Jenni Lizandra (Nk. Batthyány). 11. o.: Domján István (Zeg. Zrínyi).
Több mint 1300 matekos diák bizonyított Zalában
Fotók: Szakony Attila