2025.03.20. 20:00
Újraélesztés, sérülések ellátása, vészhelyzeti döntések – így képzik a jövő hőseit (galéria, videó)
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumában március 20-án, csütörtökön először rendezték meg az életmentő képző programot, amelynek lebonyolításához partnerként csatlakozott a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezete. Az életmentő képző program jövő hétfőn folytatódik.
A zalaegerszegi középiskola egészségügyi képzéséhez kapcsolódó akciót László Szilvia okleveles egészségügyi tanár és Preisz Péter, a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezetének munkatársa kezdeményezte. A diákok két alkalommal ismerkedhetnek az életmentő feladatokkal, a következő életmentő képző napra március 24-én, hétfőn kerül sor.

Fotó: Pezzetta Umberto
László Szilvia arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az iskola tanulói a program során a korábban elméletben tanultakat gyakorlatorientált feladatokon keresztül tökéletesíthették. A Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezete imitátorainak a segítségével életszerű helyzeteket hoztak létre, ezekben kellett helytállniuk a tanulóknak.
A résztvevők gyakorolhatták a reanimációt, az újraélesztést, a vérzéscsillapítást, a nyomókötés készítését, felhelyezését, a sebvédelmet és sebellátást, törések, ficamok, égési, áramütési sérülések ellátását.
Életmentő képző a későbbi helytállásért
Megismerkedtek a mentés és a segítségkérés, az értesítés szabályaival, azzal, hogy hogyan kell precízen kommunikálni a mentőszolgálattal.
- Az érzékenyítő délelőtt arra szolgál, hogy éles helyzetben, szükség esetén hatékony segítséget adó elsősegélynyújtókat képezzünk - hangsúlyozta László Szilvia.
- Ha az elsősegélynyújtó megtapasztalja milyen a súlyos sérült látványa és viselkedése, akkor a valós helyzetben az áldozat reakcióit megfelelően értelmezve tud hatékonyan elsősegélyt nyújtani. A program során a résztvevők a gyakorlatban is kivitelezhető életmentő gyakorlatokat végezhetnek, bepillantást nyerhetnek a szimulációs oktatásba, egy igazi életmentő munkájába -tette hozzá a technikum igazgatója, Bubits Róbertné Tünde.
Így mentenek életet a Deákosok
Fotók: Pezzetta Umberto