2025.03.16. 16:01
Zalában is harcolnak a drogkereskedők ellen
Márciustól az egész országra kiterjedő hajtóvadászat indult a kábítószer-kereskedőkkel szemben. Az úgynevezett Delta program keretében fokozott ellenőrzés indult a drogkereskedelem visszaszorítására, Zalában ugyancsak megalakult az akciócsoport. A Zaol-podcast felvétele után jött a hír, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai dílerekre csaptak le.

Tóth László r.alezredes volt a Zaol-podcast vendége.
Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap
Több cikkben beszámoltunk, hogy miként indult a hajtóvadászat a drogkereskedők ellen, ami a Delta program nevet kapta. Ezúttal a Zaol-podcast vendégeként Tóth László r. alezredes, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője válaszolt kérdéseinkre, miszerint Zala mennyire tartozik a fertőzött megyék közé, miként veszik fel a harcot a kábítószer- terjesztőkkel szemben, hogyan változott a droghasználat trendje. Elmondta továbbá, hogy természetesen nálunk is megalakult az akciócsoport. A felvétel után pár nappal pedig jött a hír a zalai drogfogásról.

Forrás: Police.hu
A Delta program mellett fontos a megelőzés
A beszélgetésben kitértünk arra is, hogy mely korosztály, illetve csoport érintett leginkább a drogfogyasztásban. Tóth László felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy nem szabad a fiatalokat kriminalizálni, sokkal fontosabb a prevenció. Zalában több mint két évtizede kortárs segítőképzéssel támogatják a fiatalokat, s a mentálhigiénés szakemberekkel együtt mindenkinek segítenek, akik szeretnének leszokni a szerekről. A r. alezredes elmondta továbbá, melyek azok a jelek, amire szülőként, barátként figyeljünk, hogy környezetünket is megóvhassuk a drogfogyasztástól.
Zaol podcast
- Füstjelző: fontos eszköz, mégis kevesen használják
- Zaol-podcast: a mesterséges intelligencia barát vagy ellenség?
- Lakástűz: minél több odafigyelés, annál kisebb kár
- Mi köze van a Hunyadiaknak a Kanizsai-családhoz? Most kiderül
- Egy eszköz, amit családtagként kezelünk, még nyaralni is elvisszük. A szakember szerint itt kezdődik a baj...