2025.03.12. 10:09
Baleset a zalaegerszegi színházban: a színésznőt mentő vitte el az előadásról
Március 11-én a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház esti Rómeó és Júlia előadásában a címszereplő Dura Veronika színművész a játékteret épp elhagyva a lépcsőn a hátára esett. A színházi balesetről az intézmény adott tájékoztatást.
Mivel felmerült a komolyabb sérülés veszélye, az orvosi protokoll előírásait betartva mozdulatlan maradt a mentők érkezéséig, így az első felvonás vége előtt néhány perccel félbe kellett szakítani az előadást, tájékoztatta szerkesztőségünket a Hevesi Sándor Színház igazgatósága. Színházi balesetről legutóbb február elején adtunk hírt.

Fotó: Pezzetta Umberto
A mentők stabil állapotba helyezték a színművészt, és kórházba szállították. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy eltört az egyik bordája, ám ennél súlyosabb sérülést szerencsére nem szenvedett.
A színház értesíti nézőit, hogy a félbemaradt előadást 2025. március 24-én, hétfőn 19 órakor játsszák le a Ruszt-bérletben. A jelenlegi helyzet szerint nem lesz szükség beugrásra. A teátrum köszöni a megértést, mi pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk Dura Veronika színművésznek!
Frissítés:
A színház további előadásait a korábban kiadott műsornak megfelelően, változtatás nélkül megtartják, jelezte a Hevesi Sándor Színház szerdán délután.