2025.02.10. 17:30
Újra szárnyal Zala turizmusa
Majdnem kétmillió vendégéjszakát könyvelt el tavaly Hévíz és Zalakaros együttesen. A KSH adatai alapján kijelenthető: újra erősödik Zala turizmusa, s megvan az esély, hogy idén tovább javulnak az adatok.
A termálfürdős települések rangsorát – szokás szerint – Budapest vezeti, a maga 16 milliós adatával. Az egymilliós álomhatárt két település, Hajdúszoboszló (1 millió 190 ezer 442) és Hévíz (1 millió 119 ezer 953) lépte át. Zala turizmusa azonban erős, hisz a menők listáján a negyedik helyen szerepel Zalakaros (779 ezer 172), amit Bük követ (772 ezer 911). Az élmezőny további pozícióit nagyobb városok foglalják el: Debrecen, Sárvár, Szeged, Gyula és Eger.

Fotó: ZH
Zala turizmusa visszaépül
Mindez azt jelenti, hogy a Covid, majd a háború okozta vendégszám-recesszió már a múlté, bár minden településen emlékeznek arra, hogy a 2019-es csúcsévet követően több mint felére zsugorodott a piac, amit megsínylettek a főként turizmusból élő városok – e sorba tartozik Hévíz és Zalakaros is –: az önkormányzattól a szolgáltatókon át a helyben élőkig.

Fotó: ZH
Pici a különbség
A belföldi vendégéjszakákat tekintve az első négy sorrendje ugyanaz, mint az összesített listán, ám zalai szempontból érdekes, hogy a két vármegyei turistaparadicsom között alig több mint 10 ezer a különbség, Hévíz javára (594, illetve 582 ezer).
Hévízt szeretik a külföldiek
Más a helyzet, ha a külföldieket vizsgáljuk, ebben a mezőnyben ugyanis Hévíz 525 ezerrel a harmadik, Zalakaros viszont a 9. helyen található, 196 ezerrel. A két zalai város közé – sorrendben – Bük, Sárvár, Debrecen, Győr és Szeged ékelődik be. Ezt a listát is Budapest és Hajdúszoboszló vezeti.

Fotó: ZH
Újdonságok s programok
Hévíz további erősödéséhez hozzájárulhat a hamarosan megnyíló új luxusszálloda, illetve a véderdő melletti volt buszpályaudvar megújulása is. Az objektum helyén rendezvénytér épül, szabadtéri színpaddal, szökőkúttal, növénykazettákkal, s itt számos program várja majd nyártól a helybélieket és a vendégeket.
A számok nyelvén
- az összesített listát Budapest vezeti 16 millió 57 ezer 672 vendégéjszakával
- Hévíz, illetve Zalakaros belföldi/külföldi mutatója így fest: 594 ezer 312/525 ezer 541, 582 ezer 316/196 ezer 856
- érdekes, hogy a vidék Magyarországán kisebb városok állnak az élen, hisz Hajdúszoboszló, Hévíz és Zalakaros lett dobogós