2025.02.01. 16:00
Erősíteni kell a kommunikációt a város gazdaságának motorjaival (galéria, videó)
A települési önkormányzat és a városban működő vállalkozások közötti kapcsolat elmélyítését, valamint a kölcsönösen gyümölcsöző kommunikáció elősegítését célozta az a rendezvény, amit péntek este tartottak Letenyén. A város által első alkalommal szervezett vállalkozói fórumon mintegy százan vettek részt.

Cseresnyés Péter beszél a letenyei vállalkozói fórumon. A háttérben Bedőcs Attila Dezső alpolgármester (balról) és Vida László
Fotó: Gyuricza Ferenc
A jelenlevők közt a legnagyobb helyi adózók éppúgy képviseltették magukat, mint a kisvállalkozások vagy őstermelők. Vida László polgármester köszöntőjében ki is emelte: az önkormányzat számít minden helyi érdekeltségű gazdasági szervezet támogatására, ugyanakkor azt is célul tűzték ki, hogy tevékenységükkel elősegítsék a vállalkozások sikeres gazdálkodását. A vállalkozói fórum ennek lehet az egyik eszköze, hiszen erősíti a kommunikációt, szorosabbá teszi a kapcsolattartást.

Fotó: Gyuricza Ferenc
A vállalkozók a város gazdasági életének motorjai
- Önök a város motorjai, hiszen aktív szereplői Letenye gazdasági életének – fordult a meghívottak felé Vida László. – Én magam is 33 éven keresztül dolgoztam vállalkozóként, s mindig nagyon hiányoltam a legalább évi egyszeri alkalmat, amikor a városvezetés, az önkormányzat összehívja a helyi vállalkozókat, gazdálkodó szervezeteket, és ismerteti velük a mögöttük hagyott év történéseit, s ismerteti azokat az elképzeléseket, amiket célul tűzött ki a gazdasági évre, amihez az önök iparűzési adóbevételei is hozzájárulnak. Idén ez végre megvalósult.
300 millió forint iparűzési adó
Vida László elmondta: a város iparűzési adóbevétele – amit a vállalkozások fizetnek be – az elmúlt évben nagyjából 300 millió forintot tett ki. Erre az összegre többek közt a pályázati önerők biztosítása érdekében van szüksége a városnak. A polgármester a fejlesztési tervekről is szólt, pályázni kívánnak többek között a Fáklya Művelődési Háznak helyet adó Szapáry-Andrássy kastély épületének felújítására, tervezik a 2019 óta zárva tartó strand és kemping újbóli megnyitását, de olyan komfortérzetet növelő vagy infrastrukturális beruházásokban is gondolkodnak, amelyek a vállalkozók érdekeit is segítik. Emellett a törvénytelenségek miatt 2024 tavaszán megszüntetett közmunkaprogramot is újra kívánják indítani, pontosabban részben már újra is indították. Ezekre a tervekre a későbbiekben részletesen is visszatérünk.
Lefelé tendáló pályán a város
Vida László azt is elmondta: a város az elmúlt önkormányzati ciklusok alatt lefelé tendáló pályára állt, annak ellenére is, hogy több mint egymilliárd forint kormányzati támogatást kapott, aminek egy részéről önként lemondott, ezért a megítélt összegeket kamatostul vissza kellett utalnia. Az önkormányzati munkát jelenleg névtelen feljelentések, illetve az azok miatt elrendelt hatósági vizsgálatok is hátráltatják, ezek költségvetési vonzattal is járnak.
Évente tartanak vállalkozói fórumot
A fórumon Vida László azt is kiemelte: szándékai szerint évente tartanának hasonló rendezvényt. Benkő Lajos, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara térségi szervezetének elnöke ismertette a kamara tevékenységét, illetve ajánlotta szolgáltatásait a jelenlévők figyelmébe, Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője pedig többek közt arról beszélt, hogy milyen gazdasági kilátások elé nézünk, de azt is hozzátette: ahogy egy vállalkozás, az önkormányzat is akkor lehet sikeres, ha képes jól gazdálkodni.
Vállalkozói fórum Letenyén
Fotók: Gyuricza Ferenc