Bojkottra hívtak: ne vásárolj

2025.02.13. 07:00

Ezért nem mentél boltba február 12-én?

A "Ne vásárolj február 12-én!" akció a közösségi médiában szerveződött, több tízezren reagáltak rá így vagy úgy. Sokan egyetértettek, mások nem látták értelmét a Ne vásárolj felhívásnak.

Szerdán a délelőtti órák végén jártunk a zalaegerszegi Aldiban, ahol csak néhányan nézelődtek, de ez akár a közelgő ebédidőnek is betudható volt, nemcsak a Ne vásárolj akciónak. 

Ne vásárolj
Szerda késő délelőtti helyzet. Ne vásárolj akció hatása a zalaegerszegi bevásároló központokban. 
Fotó: Arany Horváth Zsuzsa

- Láttam a felhívást, egyet is értek vele, valahogy mégis megfeledkeztem róla és most itt vagyok, de kár, hogy nem  jutott eszembe, dehát ma jött a nyugdíj - mondta szabadkozva a zalaegerszegi Csondor Józsefné, akivel a Lidl-ben váltottunk szót.- Engem is nagyon zavarnak az egyre növekvő élelmiszerárak, amiben az ÁFA is nagyon sokat számít. 

A közismert drogériában úgy tájékoztattak, hogy némileg kisebb a napközbeni forgalom, bár reggel nyitáskor még sor is állt a bejárat előtt, nyilván összefüggésben a megérkezett nyugdíjjal. Kedves ismerősünk pedig majdnem visszatette a polcra az árucikkeket, mivel ő is hallott a felhívásról, de nem tartotta számon, hogy ez az a nap.

Ne vásárolj - hatás, ellenhatás

"Valószínűleg úgy időzítem, hogy aznap pont ne vásároljak, de akkor másik nap veszem meg a heti kaját", olvashattuk a kommentárt a felhívás lapján. A nagyobb vásárlást időzítették későbbre mások,  de az aznapi akciókat kénytelenek kihasználni. Ilyenkor háttérbe szorul a szolidaritás. 

Horvátországban január 24-én, Boszniában 31-én volt hasonló a bojkott, úgy tűnik, szerencsésebb időpontra időzítették, hónap végére.

Horvátországban aznap a kiskereskedelmi láncok forgalma 52%-kal csökkent, a tranzakciók száma pedig 44%-kal esett vissza, írta a Világgazdaság. 

"Ne Vásárolj Semmit!" napot először 2004-ben tartottak Magyarországon.

A  kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a magas fogyasztói árakra és a túlfogyasztásra, de arra is, hogy a magyarországi infláció európai viszonylatban is kimagasló. A bojkottot szervező közösségek szerint azonban nemcsak az a cél, hogy csökkenjenek az árak, hanem annak tudatosítása is, hogy a vásárlóknak befolyásuk lehet a piaci folyamatokra. 

A kérdés most az, hogy a február 12-i akció milyen mértékű hatást ér el. Vajon a boltok forgalmában is olyan visszaesést eredményez, mint a horvát példa? Erre a későbbi adatok adnak választ.

A tudatos fogyasztással mindezen túl hozzájárulhatunk a fenntarthatóbb gazdasághoz és környezethez. Együtt erősebb üzenetet közvetíthetünk a döntéshozók és a kereskedők felé, hogy változásra van szükség. A felesleges kiadások elhagyásával rövid távon is érezhető megtakarítást érhetünk el. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában